Ez itt a vég

Eljött az utolsó hét, amit egy fantörpikus 3 napos kirándulással kezdtem, uticélom Bern, Genf és Lausanne volt. Ezekről természetesen beszámolok részletesen, csak előtte még egy kis összegzés, így a vége felé. Az utolsó hivatalosan is munkával töltött hetem az előző volt, aminek végén nem volt "pénteki megbeszcsi", csupán a kezembe nyomtak egy levelet, amiben a munkabizonyítványom volt. Hát nem kell semmi nagy dologra gondolni, csak leírták benne a távozásom okát, illetve az eddigi teljesítményemet. Kb ilyesmi "Frau én minden munkát remekül teljesített, bátran és hezitálás nélkül rá mertük bízni a gyerekeinket." Blabla, csupa felszínes maszlag, amit az ember oda mer adni a másiknak...Ha nekem kellett volna egy munkáltatói-bizonyítványt kiállítanom bátran beleírtam volna, hogy nekem csupán egy gondom volt és ez távozásom eredeti oka: Pé, vagy mr arrogáns seggfej, vagy amit akartok. Szeretem az olyat, mikor valaki bort iszik, de vizet prédikál, pont mint ő, mivel ez az állítás duplán igaz rá. Múlthéten volt H szülinapi bulija, egy kis kalózparty, ahova én is külön névreszóló meghívót kaptam. Mivel a kalózsmink dresscode volt, ezért írtó csinin kisminkeltem magam kalózbácsivá, szóval totál odaillő voltam. Pé fotózott a hatalmas spéci gépével, gyakorlatilag mindent ami totál felesleges. Nem túlzás azt állítani, hogy az isten nem volt túl bőkezű vele, mikor a tehetséget (és még sok egyebet) osztotta. Egyik pillanatban azt vettem észre, hogy minket fotóz Eszterrel. Egymás mellett ültünk, ő evett, én már nem, ezért belemosolyogtam a kamerába, majd katt és jött is a fotó.

-Milyenek a képek? - kérdeztem
-Ez a gép jó képeket csinál. - hangzott a semmitmondó válasza


Másnap jóhiszeműen kikerestem a közös képemet eszterrel, majd hirtelen nem is jutottam szóhoz a meglepetéstől. Nem vagyok rajta a képen! A hajam széle ott van, de az arcom nincs. Enyhénszólva rosszul esett, hogy ilyen tuskó módon megpróbál eltűntetni, de végülis mi mást vártam ettől az embertől? Hogy majd emberi módon fog kezelni? Ugyanmár...


Úgyhogy itt végleg tudatosult bennem, hogy én itt bizony egy senki vagyok. Csak egy sima kis háztartási alkalmazott. Ha nem ennék, hanem áramot fogyasztanék, akár mosógép vagy porszívó is lehetnék...
"Marcsi, a porszívó kalandjai" néven mehet tovább a blogom

A másik kedvenc történetem M, a terrornyuszi akciói ellenem:
Valahányszor rámbízzák a babát, minden ami az eddigi ütemben ment, felborul. Míg régebben tudtam 2 gyerek mellett házimunkát végezni, főzni, vasalni, porszívózni, addig 1 baba mellett semmit sem tudok csinálni. Azt hiszik, hogy egy babára vigyázni egyszerű, mert eszik és alszik, pelenkázni kell, de ezen kívül nem sok gond van vele. Nos, aki ezt hiszi az el van tévedve. Ez a gyerek, amint észreveszi, hogy az anyja kilépett az 1m-es körzetéből, üvölteni kezd. Édesmindegy, hogy felveszem és ringatom, vagy énekelek neki, vagy átpelenkázom, vagy akár fejre is állhatnék, ez a kis seggfej csak bömböl. És ami még rosszabb, hogy én naív többször is azt képzeltem, hogy majd felveszem az ölembe és akkor kicsit lecsendesül, nos tévedtem, ugyanúgy üvölt bele a fülembe, csak még közelebbről és nem vagyok biztos benne, hogy nem szenvedtem még halláskárosodást... Szóval az elmúlt 2 hét maga volt a horror a babával, az egyetlen mázlim az volt, hogy Pé nem volt itthon a 2 nagyobb gyerekkel, egészen mostanáig, mert most 1 nappal hamarabb hazajöttek...

Luzern

Decemberi hazalátogatásom egy híresen szórakoztató vonatúttal kezdődött, ahol, mint már írtam is, az útitársaimmal végigbeszélgettük az utat. Az egyikükről kiderült, hogy Luzern mellett lakik és dolgozik, így a Luzerni kirándulásom előtt jó ötletnek tartottam őt felkeresni. Időpontot egyeztettünk és megbeszéltük, hogy találkozunk.
A múlthét vasárnapot ezért Luzernben töltöttem. Remek választás volt vasárnapra tenni a városnézést, mert így nem volt az a zavaróan nagy tömeg, mint Bázelben. Az idő viszonylag tűrhető volt, bár +7 fokot mondtak, ezért én balga elindultam 1 pulcsiban és egy blézerben...Na de oda se neki, Enikő hozott nekem még egy pulcsit és így teljesen jól elvoltam. Bejártuk a várost, kimentünk egészen a közlekedési-múzeumig, ami igazából egy múzeum komplexum és nagyon király! Csak hát sajnos egésznapos program, meg hát árban is kb a hazautam 2x, szóval ezt inkább kihagytuk. Éppen egy boltot kerestünk, hogy hűtőmágnest vegyünk, ezért Enikő megkérdezett egy lányt az utcán németül, mire a lány magyarul válaszolt. Hallotta, hogy magyarul beszélünk, ő pedig éppen 1 napja volt még csak a városban. Milyen kicsi a világ! Aztán ugyanezzel a lánnyal este mégegyszer összefutottunk, mikor éppen a kivilágított Kapelbrücke-vel fotózkodtunk. Lefotózott minket, de nagyon remegett a keze a hidegtől.
-Tényleg ennyire fázol? Rajtam még kabát sincs, de nem fázok.
-Igen, néztem is, hogy jesszus hogy vagy felöltözve, azt hittem német vagy!
Hehe:D Lehet, hogy ez ragadt rám itt?:D

Délután még miután már nagyjából mindent láttunk, mondta enikő, hogy elvisz még egy kis kőhöz, amiben van egy oroszlány-faragvány. Nem nagyon értettem, hogy lehet Luzern nevezetessége egy kis oroszlános kő, míg meg nem láttam egy hatalmas sziklát benne egy hatalmas oroszlánszoborral.
-Basszus, ez neked egy kis kő???:D Ez hatalmas!!!
-Jó, hát én anno csalódtam a méreteiben, azt hittem nagyobb.
-Végülis így, hogy kicsinek írtad le, mindenképpen meglepetés volt ezt a hatalmas sziklát látni:D

 fúúúúúúúúj....krampusz vagy vmi olyasmi... csak ne rohanjanak megint felém...

 Íme Luzern legjobb pasija, igazi lovag, még a táskámat is megtartotta^^

 A Verkehrshaus előtt ez a hatalmas kerék állt, nem tudom mi ez, lehet, hogy UFO?

 Éljenek a kerekek!:D nem véletlenül cipeltem haza egy dísztárcsát decemberben...:P

 Ez itt a kis kőbe vájt oroszlán:D

 Figyelem, figyelem! Kérjük vigyázzon, nehogy megsebezze magát a táskája bezárásakor! A zippzár veszélyes is lehet a körmökre nézve! (zsebtolvajveszély??!! ÁÁ dehogy:P)

Nagyon élveztem a kis kirándulást Luzernben, nagyon jó volt. Felüdülés volt végre megint egy magyarral kirándulni!

Bázel

Pénteken elhatároztam, hogy mivel másnapra nincs programom, így mi lenne ha átruccannék Bázelbe. Gyorsan legugliztam a helyet, mit érdemes megnézni, mi merre van, majd helyet csináltam a kis csodakütyümön a képeknek. Másnap viszonylag korán útnak indultam és délelőtt 10re meg is érkeztem Baselbe. Nem kellett csalódnom, a város gyönyörű. Az őt kettészelő Rajna miatt úgy éreztem kicsit, mintha Budapesten sétálgatnék. Persze azért alapvető különbség, hogy Baselben a Rajna annyira tiszta, hogy nyáron fürödni lehet benne. A folyópart lépcsőzetesre van kialakítva, így ha séta közben elfárad valaki leülhet a Rajna partjára kicsit pihenni. Tél ellenére rengetegen ültek a parton, sokan azért, hogy megebédeljenek, voltak akik kicsit leültek beszélgetni, egyszóval az egész olyan volt mint valami filmben, olyan gemütlich és nyugodt.

Éppen az egyetemet kerestem, mikor belebotlottam egy hatalmas bolhapiacba, amit minden szombaton megrendeznek. Rengeteg elfeledett kincsre lehet itt ráakadni, az én személyes kedvencem egy bambusz-bicikli volt.

Ezután leültem egy padra, hogy átnézzem az előzőleg magamhoz vett turista-tájékoztató füzeteket, mikor észrevettem, hogy a magányos turistáknak találták ki a 4 vagy 5 féle Bázelben körbevezető körsétát, mindegyik egy híres ember nevét viseli, és különböző különlegességeket mutat be, volt egy Erasmus-út ha jól emlékszem, de én végül azt választottam, ami kisutcákon vezetett át és egy szürke kis figurát kellett keresnem a házek falán, majd követnem az általa kijelölt útvonalat. Éppen ezt a túrát csináltam, mikor egy ismerős kisutcához jutottam, ahova annyira nem volt kedvem bemenni, de egye fene, csak elindultam, mikor megcsúsztam és majdnem előre estem. Csodálkoztam is, hogy hogy a fenébe kerül ide sár, mikor meglepően gyönyörű, napos időnk van. Lenéztem a földre és akkor láttam, hogy egy hatalmas adag fosban állok éppen, ami remekül díszítette a cipőm oldalát is. Hirtelen lányos zavaromban az jutott eszembe, hogy lemegyek és belelógatom a lábam a Rajnába, de mire odaértem már nem volt szívem beszennyezni ezt a híresen tiszta folyószakaszt...Szóval csak ültem ott a folyóparton fosos cipővel és konstatáltam, hogy még csak délután 3 van, de én már szinte mindent láttam. Még 4 órát el kell ütnöm valahogy...de hogyan???!!!


Ekkor elindultam a folyóparton a másik irányba, arra amerre a Münster van. Azt hittem, hogy már láttam, de kiderült, hogy nem, mert az egy másik volt. Úgyhogy bementem, szétnéztem, majd kint magányos turistaként próbáltam egy közös képet csinálni a templommal. Miután ez megvolt odajött hozzám 2 csávó, hogy lefotóznám-e őket. Lefotóztam őket, majd kapva kaptak az alkalmon és velem is akartak egy közös képet. (végülis fehérek voltak, még az sem lehet a magyarázat, hogy nem láttak még fehér embert!) Szóval így történt, hogy látványosság lettem Bázelben. Később egyébként átfutott az agyamon, hogy remélem nem a fosos cipőm miatt akartak velem közös képet...


Szépen lassan végre eltelt az idő és besötétedett és végre elindulhattam haza.
Nagyon nagyon szép város Bázel, komolyan érdemes elmenni és megnézni, úgyhogy aki teheti menjen! És vigyázzatok a kisutcákban! Nézzetek a lábatok alá, mert fosveszély van!

Ez egy "kívánságfal" az egyik templomban:

 Városháza:

 Bambusz-bicikli!!!!

 Erre a falra egészen véletlenül találtam rá!

 

 Münster

Íme a pózolj a Münsterrel első kiadása:

és íme az idegennel pózolós

Ezer bocs (meg egy anyamedve)

Tökre szégyellem magam, amiért eltűntem mindenféle boldog karácsonyt/boldog újévet üzenet nélkül, mentségemre szóljon, hogy a világvége napján utaztam haza, így nem ihattam előre a medve bőrére és kívánhattam ilyen dolgokat nektek, mert aztán mi van ha mégse jön be?

Na de viccet félretéve most az utolsó itt töltött hónapom alkalmából visszatérek. Meg egyébként is visszatérnék persze, hiszen kis kalandom méltó befejezést érdemel. De azért ne szaladjunk ennyire előre, sőt inkább ugorjunk vissza a világvégére, ami engem a Zürichből Budapestre tartó éjszakai vonaton ért.

Nagy reményekkel (legfőképpen alvási lehetőség reményével) indultam útnak, de hamar csalódnom kellett, az ülőkocsi egyáltalán nem alvásbarát, sőt ha ez lehetséges, akkor még kisebb, mint egy sima vonatfülke. Egészen a svájci határig 6an ültünk katonásan egymás mellett, majd szerencsére kisebb váltás következett be, 3 svájci manus leszállt és a fülkében csak 3an maradtunk. Enikő, aki szintén valami hasonló melót csinál, mint én, csak kicsit több órában és lényegesen több pénzért, illetve Dzsenifer (valójában nem tudom hogy hívták, de röviden annyit róla, hogy magyar állampolgár, származása pedig az utazás végéig nem mutatkozott meg). Dzsenifer nagyon álmos volt, hiszen az elmúlt 2 hetet végig melózta éjszakai műszakban, így elheveredett 2 ülésen és végigaludta az utat. Mi Enikővel nem voltunk ennyire "szerencsések", miután Dzs bealudt 2 további utasnak kellett helyet adnunk a fülkénkben. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy jó 5let ez az ülőkocsis vonatozás, de ez az utat nem cserélném el semmire. A két srác, Lesley és Lajos egész éjjel szórakoztatott minket, ahogyan azt szokás végigbeszélgettük a hazautat. Iszonyatosan rendesek voltak, és a hazaút hosszú órái észrevétlenül elrepültek velük. Ezúton is köszönöm nekik, hogy ekkora bulit csaptunk hazafelé menet! Visszatérve Dzsenire, miután átléptük a magyar határt a magyar kallerek helyjegyet kértek számon az útitársainktól, mivel egyikük sem kapott az utazást megelőzően, így 4 euróért megvehették a vonaton. Mikor kiderült, hogy Dzs-nek nincs elég pénze, Lajos kölcsönzött neki 2 eurót, amit a lány 2 frankkal kiegészítve átnyújtott a kedves és rettentően segítőkész MÁV-munkatársnak, aki felháborodva visszaadta a 2 frankost, hogy ezt bizony ő nem fogadhatja el, ezért írnia kell egy 8000 Ft-os helyi bírságot. Ezt Dzs nem tűrte tovább és kicsit felemelt hangon ezt mondta:
-Elmész te a kurvaanyádba, akkor inkább leszállok.
Mire a kedves, segítőkész, becsületes blabla kaller:
-Hölgyem, engem maga ne tegezzen!

Ez volt az a pont, amikor majdnem kitört belőlem a röhögés, annak ellenére, hogy teljes mértékig Dzs-vel értettem egyet. Mert egy olyan vonaton, ami 3 országot szel át és a büfében 3 féle pénznemmel fizethetsz, nehogy már ne tudják megoldani a frank euróra váltását. Csak a kaller nem akarta, még csak próbálkozni sem akart, mert seggfejnek lenni és megbüntetni valakit mennyivel jobb, igaz? Én szeretem Magyarországot és momentán vágyom haza, de ha ilyet látok mindig elgondolkozok, hogy ha valakinek a büntetés az egyetlen öröme otthon, akkor lehet, hogy nem az a legjobb hely a Földön... na de mindegy, Dzs leszállt az isten háta mögött, mi pedig döcögtünk tovább szürke és mocskos állomásokon át, egészen a Keletiig.

A karácsony gemütlich volt, mint mindig, halászlé, tyúkhúsleves, szaloncukor és rokonlátogatás minden mennyiségben. Íme néhány bizonyíték:

A szilvesztert továbbra is utálom és ádáz ellenségek vagyunk... Nem, nem tudom megkedvelni, egyszerűen nem megy...Sőt odáig fajult a helyzet, hogy már a pezsgőt is utálom...Mi jöhet még??!!

Alighogy felfogtam, hogy otthon vagyok, már indulhattam is vissza. Január 3-a óta megint itt esz a fene. Mindenki azzal nyugtatgat, hogy ezt már féllábon is kibírom... Végülis nem olyan szar, mintha kétszer ilyen szar lenne... Most januárra kell terveznem az egész "járd be svájcot" projektet, mivel ki tudja mikor térek vissza? Az első állomásom Basel volt. folyt köv!