2013. január 15., kedd

Ezer bocs (meg egy anyamedve)



Tökre szégyellem magam, amiért eltűntem mindenféle boldog karácsonyt/boldog újévet üzenet nélkül, mentségemre szóljon, hogy a világvége napján utaztam haza, így nem ihattam előre a medve bőrére és kívánhattam ilyen dolgokat nektek, mert aztán mi van ha mégse jön be?

Na de viccet félretéve most az utolsó itt töltött hónapom alkalmából visszatérek. Meg egyébként is visszatérnék persze, hiszen kis kalandom méltó befejezést érdemel. De azért ne szaladjunk ennyire előre, sőt inkább ugorjunk vissza a világvégére, ami engem a Zürichből Budapestre tartó éjszakai vonaton ért.

Nagy reményekkel (legfőképpen alvási lehetőség reményével) indultam útnak, de hamar csalódnom kellett, az ülőkocsi egyáltalán nem alvásbarát, sőt ha ez lehetséges, akkor még kisebb, mint egy sima vonatfülke. Egészen a svájci határig 6an ültünk katonásan egymás mellett, majd szerencsére kisebb váltás következett be, 3 svájci manus leszállt és a fülkében csak 3an maradtunk. Enikő, aki szintén valami hasonló melót csinál, mint én, csak kicsit több órában és lényegesen több pénzért, illetve Dzsenifer (valójában nem tudom hogy hívták, de röviden annyit róla, hogy magyar állampolgár, származása pedig az utazás végéig nem mutatkozott meg). Dzsenifer nagyon álmos volt, hiszen az elmúlt 2 hetet végig melózta éjszakai műszakban, így elheveredett 2 ülésen és végigaludta az utat. Mi Enikővel nem voltunk ennyire "szerencsések", miután Dzs bealudt 2 további utasnak kellett helyet adnunk a fülkénkben. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy jó 5let ez az ülőkocsis vonatozás, de ez az utat nem cserélném el semmire. A két srác, Lesley és Lajos egész éjjel szórakoztatott minket, ahogyan azt szokás végigbeszélgettük a hazautat. Iszonyatosan rendesek voltak, és a hazaút hosszú órái észrevétlenül elrepültek velük. Ezúton is köszönöm nekik, hogy ekkora bulit csaptunk hazafelé menet! Visszatérve Dzsenire, miután átléptük a magyar határt a magyar kallerek helyjegyet kértek számon az útitársainktól, mivel egyikük sem kapott az utazást megelőzően, így 4 euróért megvehették a vonaton. Mikor kiderült, hogy Dzs-nek nincs elég pénze, Lajos kölcsönzött neki 2 eurót, amit a lány 2 frankkal kiegészítve átnyújtott a kedves és rettentően segítőkész MÁV-munkatársnak, aki felháborodva visszaadta a 2 frankost, hogy ezt bizony ő nem fogadhatja el, ezért írnia kell egy 8000 Ft-os helyi bírságot. Ezt Dzs nem tűrte tovább és kicsit felemelt hangon ezt mondta:
-Elmész te a kurvaanyádba, akkor inkább leszállok.
Mire a kedves, segítőkész, becsületes blabla kaller:
-Hölgyem, engem maga ne tegezzen!

Ez volt az a pont, amikor majdnem kitört belőlem a röhögés, annak ellenére, hogy teljes mértékig Dzs-vel értettem egyet. Mert egy olyan vonaton, ami 3 országot szel át és a büfében 3 féle pénznemmel fizethetsz, nehogy már ne tudják megoldani a frank euróra váltását. Csak a kaller nem akarta, még csak próbálkozni sem akart, mert seggfejnek lenni és megbüntetni valakit mennyivel jobb, igaz? Én szeretem Magyarországot és momentán vágyom haza, de ha ilyet látok mindig elgondolkozok, hogy ha valakinek a büntetés az egyetlen öröme otthon, akkor lehet, hogy nem az a legjobb hely a Földön... na de mindegy, Dzs leszállt az isten háta mögött, mi pedig döcögtünk tovább szürke és mocskos állomásokon át, egészen a Keletiig.

A karácsony gemütlich volt, mint mindig, halászlé, tyúkhúsleves, szaloncukor és rokonlátogatás minden mennyiségben. Íme néhány bizonyíték:




A szilvesztert továbbra is utálom és ádáz ellenségek vagyunk... Nem, nem tudom megkedvelni, egyszerűen nem megy...Sőt odáig fajult a helyzet, hogy már a pezsgőt is utálom...Mi jöhet még??!!

Alighogy felfogtam, hogy otthon vagyok, már indulhattam is vissza. Január 3-a óta megint itt esz a fene. Mindenki azzal nyugtatgat, hogy ezt már féllábon is kibírom... Végülis nem olyan szar, mintha kétszer ilyen szar lenne... Most januárra kell terveznem az egész "járd be svájcot" projektet, mivel ki tudja mikor térek vissza? Az első állomásom Basel volt. folyt köv!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése