München- avagy a multi-kulti party folytatódik!

Nagyon vártam már, hogy végre legyen egy eseménydús hétvégém a sok unalom után, sejtettem, hogy München valami ilyesmi lesz, mégis van pár dolog, amire azért nem számítottam, például arra, hogy a hostel szobájában a wc-ről kijőve a müncheni rendőrség nyakig felfegyverzett emberei fogadnak... Na de mindent csak szépen sorban.

Szombat hajnalban indultunk az 5 órás vonatútra, mondanom sem kell, hogy még sötét volt, mikor elindultunk, szerencsére mindegyik vonaton találtunk helyet kis multi-kulti társaságunknak, ami 2 brazilból, egy amerikaiból, egy angolból és egy magyarból állt. Sejtettem, hogy a hétvége során nem sok német szót fogok hallani...
Mivel az elsőnek tervezett vonatunk Augsburgban elakadt, így egy másikkal kellett mennünk, ezért csak délután 1-re értünk oda, és meglepődve tapasztaltuk, hogy iszonyatosan hideg van, ezért rohantunk a hostelünket megtalálni. Gyakorlatilag egy köpésre van a pályaudvartól, teljesen jól néz ki és ennek ellenére viszonylag olcsó! 17 euró volt egy éjszaka egy 10 ágyas szobában. De a szobánkhoz járt saját fürdő és wc, ami meglepően igényes és tiszta volt!

Ledobtuk a csomagjainkat (egész pontosan lelakatoltuk őket a szobákban lévő szekrényekbe- FONTOS!: aki hostelbe megy aludni, vigyen magával lakatot, mert így tudja a csomagját biztonságosan elzárni!) és már indultunk is, hogy felfedezzük a várost.


 Az Altstadt-tal keztük, mivel ott van a legtöbb látványosság, gyakorlatilag a legtöbb fontos templom, szép épületek stb, minden ott van és mivel hatalmas ezért ki is töltötte a délutánunkat. Templomról templomra, karácsonyi vásárról karácsonyi vásárra jártunk, fotózkodtunk mindennel, amivel csak lehetett, aztán végül a Hofbräuhaus-ban kötöttünk ki. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas ház, ami dugig van németekkel és turistákkal, akiknek egy közös céljuk van: minél több sört elfogyasztani. Ezért, hogy a pincéreknek ne kelljen annyira sokat rohangálni a söröskorsókkal, a sört 1literes poharakban lehet kapni, ritka volt, hogy fél literes korsót láttam valakinél!

Miután elfogyasztottuk a kis söröcskénket visszaindultunk a hostelbe, hogy megigyuk az ingyen welcome jaeger-ünket. Mivel a hostel bárjában rögtön egy angolul beszélő csapatba botlottunk, így ott maradtunk. Időközben a szobánkban megismerkedtünk Hollyval, aki ausztrál és éppen csak úgy hobbyból utazgat európában egyedül! Rajta kívül még ott volt Tim, aki szintén ausztrál és már ő is bejárta a fél világot egyedül egy hátizsákkal. Hihetetlen, hogy van bátorságuk egyedül nekivágni egy ekkora túrának, én egyedül biztos nem vágnék neki. Na szóval csatlakozott Holly is, ittunk a bárban, aztán átmentünk a szemközti olasz étterembe pizzát enni, majd vissza egy másik hostel bárjába, ahol ismét ittunk. Itt már jöttek a fazonok, akik egyik buliból sem hiányozhatnak.


1. sziasztok lányok, honnan jöttetek? Gyertek bulizni velünk! -itt mindenki elmondja honnan jött, majd mikor az én részemhez érünk és mondom, hogy Magyarországról jöttem akkor a válasz: Én csak egy szót tudok magyarul, mert van egy magyar haverom! "Bazdmeg!Bazdmeg!" Hát jót röhögtem kis rasztahajú olasz csávón.
Aztán jött a következő, akit csak Jack Black-nek neveztem el, mert ugyanolyan kis kocafeje volt. Nagyon rendes volt, először angolul magyarázott, majd mondtam neki, hogy tudok németül, sőt nagyobb valószínűséggel értem meg azt, akkor onnantól németül beszélt, kiderült, hogy Kolozsváron volt Erasmussal egy évig, így többször és átbuszozta Magyarországot és ott is sok magyart megismert, neki a pálinka volt a kedvence:D Elmesélte, hogy ha bulit tartottak az ő multi-kulti társaságával, akkor mindenkinek a saját nemzeti-specialitás piáját kellett magával vinnie, és mivel a társaság tele volt magyarokkal így elég sok páleszt ivott.
 Az ő kis pajtija volt még egy kölyökképű srác, aki tipikusan a "16nak nézek ki, szép a pofim, de 25 vagyok és bárkit megkapok" fajta, nagyon kis aranyos volt, pár percig beszéltünk ezalatt az ő magyartudására is fény derült. "szepszemedvan" nyögte ki a kis 16 éves, nagyon aranyos volt az akcentusa, mindig jót derülök, mikor másokat hallok magyarul beszélni.
Jack Black harmadik pajtásáról meg kiderült, hogy évekig volt egy magyar barátnője. Szóval ismétcsak jó körbe kerültem. Időközben az én multi-kulti utitársaim bejelentették, hogy menni akarnak diszkózni, én mondtam, hogy én inkább kihagyom, mivel nem hiszem, hogy bármelyik müncheni clubba beengednének hótaposó jeti cipőben és ilyen fejjel...

Ezért én még ott maradtam a srácokkal pár percig, majd olyan éjfél körül bejelentettem távozásom. Visszamentem a hostelbe és bezuhantam az ágyba és körülbelül 2 órát békésen aludtam, majd arra keltem, hogy nem kapok levegőt, mivel az orrom ismét ellenem fordult, és nem volt hajlandó kidugulni. A diszkózók hajnalban értek haza, majd egy órával később sikításra keltünk, Holly rosszat álmodott.


Reggel miután mindenki, többek között a másnapos diszkózóink és felkeltek, elkezdtünk öltözködni, én még zárásképpen elmentem gyorsan a wc-re, majd bentről hallottam, hogy új lakók érkeztek a szobába. Mikor kimentem meglepődve tapasztaltam, hogy az "új lakók" egy 2méteres tetőtől talpig felfegyverzett rendőr és alacsonyabb rendőrnő.

Hirtelen azt se tudtam, hogy mi a fasz van, majd közölték, hogy a hostelben van valaki, aki hitelkártyákat lopkod és anno ebben a szobában szállt meg, ezért most át kell kutatniuk a táskánkat és meg kell nézniük az iratainkat. Annyira kedvesen próbálkoztak angolul beszélni, hihetetlen, hogy Münchenben bárki meghallotta, hogy angolul beszélnek (csak a többiek, mert nekem csak 2 sör után ment), rögtön szóba elegyedett velük és kérdezgették, hogy honnan jövünk stb. Nem hittem volna, hogy egy német városban szinte lehetetlenség lesz németül beszélő embert találni... Miután átnézték a cuccainkat elmentek, de még adtak pár tippet, hogy mit nézzünk meg, aztán elnézést kértek a zavarásért.


 Ezután egy brazillal kevesebben és egy ausztrállal többen voltunk, így 5en nekivágtunk az útnak és elindultunk a Bayern-München stadiont megnézni. Hát hatalmas volt, és eleinte egyáltalán nem volt kedvem hozzá, mert hogy ez csak egy hülye stadion, de aztán nem bántam meg, hogy körbevezettek minket. Voltunk a konferenciateremben, az öltözőben, találkoztunk a kabala medvével, aki valamiért mindenhol ott termett a semmiből.


 A stadion-túra után visszaindultunk a belvárosba enni valamit és egyéb nevezetességeket nézni, mikor egy felvonulásra lettünk figyelmesek. Éppen a sültkrumplimat majszoltam, mikor nagy robajjal elindult a menet, élén a Mikulással és őt követte rengeteg iszonyatosan ijesztő maszkos figura. A nagy látványosság kedvéért odarohantunk és gyorsan lefotóztuk őket, majd az egyik maszkos a odarohant Ericához és az arcába üvöltött, majd egy gecinagyot rásózott a combjára egy hatalmas virgáccsal. Aztán őt követte a többi maszkos és a felvonuló sorból a tömegbe rohantak ki embereket verni és kergetni. Gyakorlatilag percekig mindenfelé ott voltak ezek a maszkosok és az éppen arra járókat ütötték, komolyan mondom, hogy kurva ijesztő volt és azt se tudtam hirtelen merre fussak. Egyáltalán nem volt vicces, sőt szerintem hatalmas nagy hülye volt, aki kitalálta, hogy a krampuszok a tömegbe rohanjanak embert verni. Nagy nehezen kijutottunk a tömegből és elindultunk visszafelé a hostelbe. Azt kívánom, hogy álmomban se jöjjenek elő a krampuszok. (Kaptunk egy szórólapot, miszerint a krampuszok visszatértek és rettegjen, aki nem volt jó az idén)

az első müncheni bratwurst:

 Forralt bor!!! és nagyon szépséges bögre:D

 kürtőskalács németül...hm meglepő

 "A szomj rosszabb, mint a honvágy"

 Szoláriummal melegítik a füvet, hogy jobban nőjön:

 az öltözőő:DD

 kabalamaci:D

 Íme a krampuszok...

 a vonaton szorongva:

A hostelben még leültünk egy órára, mivel kint pustolt a hó és iszonyatosan hideg volt így úgy döntöttünk, hogy a hostelben várunk a delegációnk brazil tagjára, ő ugyanis elment vmi náci-túrára. Mikor mindenki megjött elindultunk a vonathoz, ami nem mellékesen dugig volt, pont az első osztály mellett álltunk, ami üres volt és le volt zárva, így a földön ülve utaztunk 1 órát, mikor végre jött a kaller és beengedett minket az első osztályra. Na szóval jó kis túra volt.

A gyerek neve: túlóra

Múlthét pénteken éjjel, egész pontosan december 1-én végre kidugta a fejét minimum. Szegény kiscsaj szerintem azért rejtőzött eddig, mert rettegett a rá váró borzalmaktól, például attól, hogy Matildának nevezik el... Bocsánatot kérek minden Matilda nevű olvasómtól, de szerintem ez a név a legkevésbé sem nőies, valamiért a Brünhilda név jut róla eszembe. Szóval mióta a kis Brünhilda megszületett minden felfordult, a túlóráim száma pedig a rendes heti munkaórák számával lett azonos. A túlórával önmagában nincs bajom, addig, amíg ki is fizetik. Nos a kedves M család megpróbálja a lehető legsuttyóbb módon intézni és egy fillérrel se fizet többet. Na de nem is panaszkodok, mert ezek mind olyan dolgok amik csak megerősítenek az elhatározásom helyességében. Igen, jól teszem, hogy itt hagyom őket.


Pé hozza a formáját: Pénteken hatalmas vendégség volt nálunk, pech, hogy kb csak a házigazdák nem nagyon tudtak részt venni rajta, mivel éppen a legújabb kis sarjukat hozták a világra... Meglepő, hogy itt, ahol minden nap tök jó kaja van és alig ölnek bele energiát, egy vendégség miatt órákig főzőcskéznek, azért, hogy az eredmény egy nagy tál kaki legyen, ami akkora mennyiségű, hogy egész hétvégén azt kellett ennünk. Még szerencse, hogy Pé okosan felhívta a gyerekek figyelmét, hogy jujjj nagyon csípős lett a kaja és lehet, hogy nekik nem fog ízleni. Majd mikor a gyerekek kóstolás nélkül a szájukat húzták és hisztiztek, hogy fúj ez nagyon csíp, akkor Pé nagy bölcsen kijelentette, hogy hát sajnos ez túl csípős nekik, jól sejtette ő...Mellesleg a kaja cseppet sem volt csípős, bár inkább az lett volna, ezért egyszerűen csak a "sok hűhó semmiért" fantázianevet adtam neki.


Mivel apás szülés volt, ezért Pé rám hagyta a vendégeit, és még mielőtt elment volna megbízta őket azzal, hogy próbáljanak itt marasztalni engem. Majd másnap megkérdezte, hogy sikeres volt-e az akció. Nem értem mégis mit képzel, majd egyszer csak mert 2 -3 idegen azt mondja, hirtelen meggondolom magam és maradok? hát eléggé el van tévedve...


A pénteki ingyen túlórázásra még ráhúztunk egy egész napos szombati és egy 3/4 napos vasárnapi túlórát, majd hétfőn kicsit áthelyeztük a munkaóráimat, kedden pedig már egy papírra felírva várt a napi teendőm, miszerint: vendégszoba ágyneműcsere, Emma behugyozott, ott is ágyneműcsere stb stb... Kicsit összekever egy szobalánnyal, majd mikor ebédnél közöltem vele, hogy a vendégszobába az ágyra nem találtam megfelelő méretű lepedőt a következőt tanácsolta: Keresd jobban.

Szerdára is kaptam egy teleírt lapot, ebből a kedvencem az volt, hogy H-nak egy házicipőt kell vinnie a barkácsklubba, ezt pakoljam be neki.
-Van H-nak házicipője?
-He? Hát egy cipő kell, ami bentre jó
-Tudom mit jelent a házicipő kifejezés.
-Akkor mi a probléma?
-Az, hogy én még egyszer se láttam H-t itthon házicipőben.
-Mert biztos az oviban van neki.
-Akkor hogy pakoljam be a táskájába??!
-Hát valamit találj ki

Ahogy a biblia is mondja: "Ott tegyél keresztbe a tőled eltávolodni kívánó felebarátodnak, ahol csak tudsz." Patrick evangéliuma, 6.66.

A multi-kulti party

Már augusztus óta itt vagyok, mégsem mentem még el egyszer sem bulizni sehova. Már a hét eleje környékén eszembe jutott, hogy most végre ki kéne rúgni a hámból, úgyhogy a nyelvsuliban K-val megbeszéltük, hogy hétvégén becsatlakozhatok hozzá és az amcsi barátnőjéhez. Úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen otthon ülnöm a baba érkezésére várva, (mellékesen jegyzem meg, hogy még mindig nem jött!!!) szerencsére E nagyon rendes volt és beszervezett egy másik embert készenlétbe, így nyugodtan átszelhettem svájcot és mehettem inni Németországba. Hogy miért nem Neutráliában ittunk? Nos mert Neutrália baszott drága és még azért is pénzt kérnének ha a söröd mellé még egy kis levegőt is veszel, neadjisten még le is ülsz egy asztalhoz... Mivel van egy kártyám, amivel este 7 után ingyen utazok, így a távolság sem jelentett gondot. Először egy ír pub-ba ültünk be, ahol tehetségtelen zenészek próbálták szórakoztatni az alkoholmámorban úszó tömeget. Kevés olyan esetről tudok beszámolni, mikor egy zenész nem szexi a színpadon, de most megtörtént a lehetetlen, ugyanis ezt a bandát még a gyenge világítás és a színpad sem tudta megszépíteni. Na de megesik az ilyen. Mondtam a csajoknak, hogy amint lecsúszik egy sör az angol tudásom hirtelen feljavul (igazából nem, csak azt képzelem) úgyhogy ne aggódjanak, nem kell majd folyton németül beszélni. Nos valóban így történt, makogtam pár mondatot angolul, de valahogy mindig kényelmesebb volt németül megszólalni.
Aztán átmentünk egy másik bárba, ahol nem lehetett leülni! Ez gyakorlatilag egy álló-bár volt, bár gyanítom, hogy a rengeteg hely, ahol az emberek álltak inkább valami tánctérféleség, de én németet az oktoberfest-en kívül még nem nagyon láttam táncolni.
Ahogy az lenni szokott, amint elég alkohol folyt le a német fiúkák torkán gyűltek körülöttünk. Szóbaelegyedtem párral, a legérdekesebb egy testvérpár volt, akik K-tól megtudták, hogy magyar vagyok és rögtön így kezdték:
-Á szóval Magyarországról jöttél!! Most voltunk Budapesten!
-Tényleg? És tetszett?
-Igen, nagyon király, csak nem éppen olcsó.
-Hát svájchoz képest az.
-Ez igaz. Voltál már a Szimplában? Nagyon cool hely!!

Szóval így esett, hogy Németországban bulizó svájciak reklámozták nekem a budapesti Szimplát. Ez nem semmi!
Volt egy másik csávó, aki "szifi"-nek hívta magát, neki például javasoltam, hogy egyszerűbb és könnyebben megjegyezhető lenne, ha innentől csak szifilisznek szólítanák. Ugye milyen újító ötleteim vannak? Na a csávónak is tetszett, röhögött rajta, de kétlem, hogy ezzel a névvel tudna csajozni, ezért nem fogja használni. Kár érte.

Hazafelé az utolsó vonattal mentünk, csakhogy Romanshornban át kellett szállnom a Rorschachba tartó buszra. Mutattam a buszsöfőrnek az este 7 után ingyen utazós kártyámat és indultam is befelé mikor:
-nachkd cvvfbkfn
-was?
-nachtzuschlag
-egészségedre!
-nachzuschlag!
-Mivan ember?
-Fizetned kell esti díjat, 5 frank.
-miért?
-Mert kell.
-csak euróm van.
-jó lesz az is.
Odaadtam neki a pénzt miközben legszívesebben fejbebasztam volna valamivel, de sajnos csak egy német cosmo magazin volt nálam, azzal meg sajnos nem tudok maradandó testi sérülést okozni. Miután a kezembe nyomott egy szar kis papírdarabot elindultam hátra és átkoztam egész svájcot. Éppen a svájcgyűlöletemet próbáltam az ajtóban álló biztonsági őrre vetíteni, aki mellesleg gondosan kerülte a tekintetemet, mikor leült mellém egy fiú és a gyilkos nézésemet fürkészte. Ránéztem érzékeltetve, hogy ha nem fordul el rögtön akkor ráküldöm a durva nézésemet.(a még ennél is durvábbat) Erre elkezdett mosolyogni.
Hát ez kiröhög baszki! Itt ülök és éppen ölni próbálok a nézésemmel, ez meg csak úgy szimplán mosolyog rajtam. Ránéztem még egyszer.
-Kicsit mérgesnek tűnsz.
-Hm, utálom svájcot.
-Na de miért?
-Mert kurva drága és mindenért fizetni kell, nekem meg nincs annyi pénzem, hogy ezt bírjam.
-Németországból jössz? Ott tényleg minden olcsó.
-Gondolod? Te honnan jössz?
-Svájci vagyok és büszke vagyok a hazámra.
(mint kiderült katona)
-Hát jó neked. Hol születtél?
-Valahol Thurgauban.
-Már nem tudod pontosan? Nem emlékszel, mi?
-Haha, hát olyasmi. Na én most fogok szállni. Te Rorschachig mész?
-Aha.
-Hát jó utat! Szia!
Kis beszélgetésünk alatt teljesen elfelejtettem, hogy az előbb még miket kívántam a buszsofőrnek és azon kaptam magam, hogy nevetek. Majd leszállt a kis vörhenyes pajtim és összenevettünk.
Hamarosan Rorschach következett, a busz megállt és jó éjszakát kívánt a sofőr. Odakiáltottam, hogy bazdmeg! és elindultam hazafelé.

 Mókás este volt!

Valaki eltérítette a gólyánkat

MÉG MINDIG NINCS BABA!!!! Bár 20-ára volt kiírva az anyuka, a baba csak nem akar kijönni, úgyhogy az óper minden este gyomorideggel fekszik, attól rettegve, hogy éjjel beront hozzá Pé, hogy leléptek a kórházba, vagy a mentőautó zajára kel fel, ugyanis nem ám itt a városban, hanem st Gallenben fog szülni E, és nem hiszem, hogy fájások közepette egyedül elkocsikázna a kórházig, majd nagy nyugodtan 2 összehúzódás között bejelentkezne, hogy halihó, hamarosan kijön belőlem egy másik lény!! Na jó, én parázom túl a témát, még eddig nem jött ki belőlem egy másik élőlény, ezért számomra ismeretlen ez a szituáció.

Lényegesebb, hogy tegnap megvolt az első "jöjjünk újra össze" próbálkozás a család részéről. Ebéd utáni kávézáshoz készültünk, az óper teázáshoz (tudniillik egy hete diagnosztizáltam magamon paroxismalis supraventricularis tachycardia-t, ezért ismét kaffefrei napokat tartok). Pé szokatlan módon hozzámszólt! Belekezdett a mondanivalójába, nekem meg már megint szorult a hurok a torkom körül, hogy vajon mit csesztem el megint?
-Azt vettem észre, hogy ha van egy feladat, amit közösen meg kell oldanunk, akkor nagyon jól sikerül. Most is lementem a pincébe és üres! Kivasaltál  mindent keddre, nem tudom hogy csináltad, de Simonanak anno még hétvégére is maradt. A gyerekek is szeretnek, tegnap is nagyon tetszett, hogy rajzoltál velük, szóval még kicsit mérlegeld a döntésedet, hogy valóban menni szeretnél-e, mert ha meggondolnád magad azt örömmel vennénk. Úgy látom most jól érzed magad, igaz?
-Nos valóban. Egész jól vagyok, de ez nagyrészt azért van, mert tudom, hogy februártól otthon leszek.
-Tudom, hogy honvágyad van, de nekünk is volt, mikor ide jöttünk.
-De ti együtt voltatok, én egyedül vagyok. És nem a honvágy a legfőbb bajom, hanem az, hogy magányos vagyok. Néha jó lenne valakit megölelni. Gondolom nem sűrűn szokás a főnöknek és a beosztottnak ölelkezni, igaz?
-Hááát nem túl elterjedt errefelé ez a szokás.
Nofene, ki hitte volna?:D Itt a hideg, távolságtartó németek egy kézfogással lerendeznek minden testi kontaktot.
-De azért még gondold át péntekig! Ha annyira honvágyad van, akkor hazamehetsz 2 havonta.

Nos nem tudom mennyire vette volna ki jól magát, ha itt a következő mondatokat benyögöm:
NEM a honvágy az elsődleges, ami miatt haza akarok menni. Hanem az, hogy félek tőled baszod. Félek, hogy mikor csattansz fel újra, mikor ordítozol megint önkívületi állapotban, mint egy elmebeteg. Ez a távozásom fő oka, nem a honvágy.

Egyébként a gyerekek az elmúlt pár hétben kifejezetten kedvesek velem, Enikő folyamatosan jön és puszilgat, ölelget, hangoztatja, hogy én mennyire kedves vagyok stb. Szóval ilyen téren tényleg jól alakulnak a dolgok. Kivéve a mai "nem szabad ám az edényhez érni, mikor meleg és éppen főzünk" kiselőadásom eredményét, melynek tanárnénis hangon való előadását követően E természetesen csak odadugta az ujját az edény és a tűzhely találkozásához, hogy ellenőrozze igazat mondtam-e. Okos ember más kárán, a gyerek meg a saját kárán tanul:D Vagy valami ilyesmi.

A Sátánfajzat-avagy szerencsés vagyok

Ismét péntek van és megintcsak eltelt egy hét! Hurrá!!

Nagyon fura érzés az, hogy bármelyik percben világra jöhet Minimum. A pénteki megbeszélésen ülve, mikor a hetet terveztük folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy ennek semmi értelme, mert ha jön a baba, akkor minden borul és fújhatjuk az egész heti tervezgetést. De hát ezt senki sem láthatja előre. Minden esetre én azért már várom, hogy végre megszülessen a baba, hogy túllegyünk már ezen is.

Kedden vendégségbe jött hozzánk H kis ovis pajtása, mr. Kisfőnök, Denisz, a komisz, vagy amit csak akartok, de a lényeg, hogy a gyerek maga a sátán, szülők és óperek rémálma! Nincs testvére, ezért az osztoszkodás számára ismeretlen. A pimasz kis pofájával vigyorog az arcodba, miközben azt vizsgálja meddig mehet el. Nem értem H miért barátkozik vele, a kissrác gyakorlatilag diktátorként maga alá rendel mindenkit, így minden játék már az elején bőgésbe torkollik. Talán fontos megemlítenem, hogy 5 éves a gyerek és már kék köves fülbevalója van, szóval kurvára vagány, jövőre szerintem már a cigit is kipróbálhatja, de szigorúan csakis egy üveg sör mellé! Szóval tökéletes példája az elkényeztetett  szülők fejére nőtt unatkozó gyereknek. De a legrosszabb az ilyen szituációkban az, hogy nem tudom mennyire lehetek szigorú a kis jövevénnyel, például úgy istenesen pofánbaszhatom-e, ha a harmadik felszólításra sem hagyja abba az üvegasztal körüli tombolást vagy hozzávághatok-e valami nehéz és kemény tárgyat, mikor saját magán kívül senkit sem hagy érvényesülni és az első szava minden játéknál, hogy "én vagyok a főnök"... Szerencsére átvészeltük a keddet és végül senkinek sem esett bántódása.


A hét másik fontos eseménye, hogy szerdán ebéd közben P hozzámszólt!!! Megkérdezte, hogy biztosan január végéig akarok-e maradni, mert talált valakit, aki már január elsején tudna kezdeni. Mondtam, hogy akkor mondja meg neki h várnia kell egy hónapot, mert a januárt még végigcsinálom a nyelvsuli miatt. Voltatok már olyan helyzetben, hogy szakítottatok valakivel és az illető csakazértismegmutatom-ot játszott és egy hétre rá, teljesen véletlenül megtalálta a tökéletes társat? (jelen esetben:aupairt) Ahhoz képest, hogy múlthéten még el sem tudta képelni, hogy hogyan talál majd valakit a helyemre... Nos ez gyorsan ment! De ennek örülök!

Összegezve ezen a héten nem volt semmi gáz, persze ez nem jelenti azt, hogy P nem ordított párszor valamiért, de ez engem már nem érdekel! Remélhetőleg jövőhéten már valami olyasmivel jelentkezem, hogy megjött Minimum! Lassan lehetne fogadásokat kötni, hogy mikor és hogyan, milyen extrém körülmények között fog kibújni a kis pocaklakó. Csak legyünk már túl rajta!!

Megbánni a döntést?? SOHA!!!

Világ életemben szerencsésnek éreztem magam, amiért jó a családom, nem lett belőlem drogos lázadó tini anno, aki ágyról ágyra jár és ezért nem lett belőlem sérült felnőtt. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, sosem menekültem otthonról, köszönöm az életnek, hogy két ilyen jó szülőt és egy tök jó testvért kaptam. Ezeket a dolgokat az ember teljesen evidensnek tartja, ha benne él. Csak akkor, amikor kiszakad a megszokott menetből és bekerül egy idegen, teljesen más közegbe, akkor kezdi el értékelni igazán, amije van. Hogy miért írom ezt most itt le? Nos, ez kicsit bonyolult. Van az a pillanat, amikor meghozol egy döntést és bármennyire is 110%osan biztos vagy benne, hogy ezt akarod, azért ott motoszkál a fejedben a jövő. Mi van, ha a jövőben másként fogom látni? Mi van ha megbánom? Mi van ha elesek egy jó lehetőségtől?
De napról napra egyre erősebb bennem az érzés: Nem fogom megbánni a döntést. Jól teszem, hogy itthagyom őket. Bármelyik család pokollá válik, ha van egy ember, aki az egészet pokollá változtatja. És ha ez az ember történetesen a mennyről prédikál meg istenről az csak még szánalmasabbá és kilátástalanabbá teszi a helyzetet.

Eszterről még nem sokat írtam, itt az ideje, hogy pótoljam. Ha van egy kialakult lelkész-képetek (tudjátok: segítőkész, kedves, meghallgat, sosincs egy rossz szava sem, udvarias, igazán jó ember), na ezeket egy személyben testesíti meg Eszter. Ő az a fajta jó ember, aki mindig megbocsát, akivel Pé bármennyire is sokat ordibál még mindig mellette van és kiáll érte. Meghökkentő és tiszteletre méltó, amit tesz. Nagyon jó embernek tartom és nagyon jó anyának.
De mint már mondtam, minden meleg családi fészek pokollá változik, ha van egy ember, aki mindent felforgat.

A csütörtöki üvegasztal lovagjai-eset után  péntek reggel gyomorgörccsel ébredtem, tudtam, hogy ma jött el a megbeszélés napja, ma fogom elmondani, hogyan döntöttem. A gyomorgörcstől nem sok falat csúszott volna le, így csak egy banánon nyammogtam, mikor Pé leült hozzám.

-Jól aludtál? -kérdezi művigyorral a Maulwurf pofáján
-Aha...-válaszolom és hozzáteszem magamban h gondoskodtál róla faszfej!
-Elmesélek egy történetet, jó? Van két ember, akik együtt dolgoznak és egyszer csak az egyik nem hajlandó már a másikkal beszélni és folyamatosan azt mondja mindenre, hogy "nem tudom". Miért lehet ez?
-Talán mert rájött, hogy nem akar többé a másikkal dolgozni. Egyszerűen nem jönnek ki jól.
-Miért van ez?
-Különböző szituációk lehetségesek, de sejtem, te a mi helyzetünkről beszélsz. Nálam a szituáció a következő: nem tudom akceptálni tovább, ahogy beszélsz velem, azt hogy dühöngve ordítozol, ha találsz egy hibát rögtön a tettest keresed a megoldás helyett, hogy jól leszidhasd és ismét csak ordibálhass. Amikor idejöttem volt egy képzelt lelkész képem és ez nekem nagyon nem passzol.
-A foglalkozásom lelkész, de attól még ember vagyok.
Személy szerint ezzel nem értek egyet, de hagyjuk is, a lényeg, hogy szó szót követett, egy órán át tartott a diskurzus, már az elején közöltem, hogy hoztam egy döntést, haza szeretnék menni januárban és ettől nem tágítok.
-Mit tudnánk tenni, hogy jobb legyen a helyzet? -kérdezte Eszter
-Igazából a helyzettel nem lenne semmi bajom, szeretem a gyerekeket, de ezt az ordítást és a gyanúsítgatást nem tudom tovább elviselni. És Pé, te már harmincakárhány éve ilyen vagy, nem fogsz miattam megváltozni, mert akárhogy is nézzük én neked senkid sem vagyok.
Pé próbált védekezni (azaz visszatámadni) de lassan belátta, hogy igazam van és sosem fog megváltozni értem. És nem is kell. Megszoksz vagy megszöksz.

Innentől kezdve minden ment, ahogy szokott, kivéve azt, hogy Eszter megpróbál velem egy csomót beszélgetni mindenről. Pé továbbra sem szól hozzám, csak ha utasít vagy lebasz. Egész hétvégén az az érzésem volt, hogy majd felrobban a jelenlétemben.

Ma, azaz hétfőn pedig ebéd előtt megint üvöltözést hallottam a konyha felől. E kicsit odaégette a vanília-szószt és Pé irdatlan hangosan üvölteni kezdett vele. E próbálta lenyugtatni, h nem akkora dráma, semmi se történt a szósz ehető, de Pé csak tombolt. Szörnyű érzés ezt hallgatni... Én a megszökés verziót választom, mivel a megszokás nem megy.

"Eddig jöjj és ne tovább" Jób, 38,11

Hoztam egy döntést

Sokat gondolkodtam rajta és gyakorlatilag gallyra vágott idegileg rendesen, de úgy döntöttem, hogy január 31-gyel bezárólag felmondom a szerződésemet, itthagyom a családot. És most igenis egoista leszek és nem fog érdekelni, hogy itt lesz egy kisbaba, nem fog érdekelni a másik két gyerek, akármennyire is kedvelem őket, magamat jobban szeretem, és mivel ez így van, ezért én vagyok az első és a saját lelki nyugalmam. Nem tudok rettegésben élni és nap mint nap arra várni, hogy mivel vádolnak meg újra.
Ha törik, ha szakad én februárban már nem leszek itt náluk. Utánaolvastam, a szerződés felbontható és semmiféle következménnyel nem jár. A lelkiismeretemmel is most kerültem párhuzamba, mert most jött el az a pillanat, mikor teljesen nyugodtan állíthatom, hogy jogosan utálok együtt élni pszichoapuval. Tudjátok, van az a pillanat, mikor egy nagy döntés előtt picit vacilálsz, de aztán történik valami, ami tökéletesen rávilágít a helyes útra. Na ez történt ma velem is.

Egy hosszú és húzós nap után megérdemelt pihenésemet töltöttem a szobámban, csak a szokásos laptop előtt kuksolást kell elképzelni, mikor hatalmas agresszív dörömbölést hallottam az ajtómon.
-Igen?
-Tudnál jönni egy kicsit?
felmegyünk, odevezet az üvegasztalhoz és rámutat:
-Ez mi??!
-(üvegasztal bazd meg)
-Ezt azonnal magyarázd meg! (rámutat egy karcolásra) Ez tegnap még nem volt ott, tehát csakis ma történhetett és csakis akkor, amikor te voltál a gyerekekkel.
Mivel komolyan halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi történt, ezért értetlenül álltam ott az asztal előtt.
-Fogalmam sincs.
-Ne mondd nekem ezt, mindig ezt mondod, hogy te nem tudod blabla...Vannak poháralátétjeink azokat mindig használni kell!
-Igen, és tettem is a gyerek pohara alá.
-Akkor ez itt mi?
Az óper sóhajt egyet és továbbra is értetlenül néz pszichoapura. Honnan kéne tudnom?! Amíg a gyerekek velem voltak egy percig sem voltunk az üvegasztal környékén.
Pszichoapu a "nem tudja" szókapcsolatot ismételgetve idegesen bemegy a konyhába, az óper, aki hamarosan már megszűnik ópernek lenni, lemegy a szobájába és az idegesség helyett egy eddig ismeretlen nyugalom és magabiztosság szállja meg.

Most jött el a pillanat, amikor már mindenféle kétely nélkül állíthatom, hogy itt akarom hagyni őket. Nem vagyok hajlandó tovább félelemben élni. Eddig jöjj és ne tovább. (csak hogy stílusosan bibliai idézettel zárjak.) Jób, 38,11.

Ildi-woche 4.

Ildi-woche 4.
St Gallen és Appenzell
Szombaton utolsó kirándulási célnak St Gallent és Appenzellt választottuk. Először St Gallenbe mentünk, mert ott kicsit több a látnivaló. Délelőtt a dóm előtti téren felfedeztünk egy bolhapiacot, ahol megint sikerült bevásárolni! Igazi kincseket szereztünk be néhány frankért! Ezután átmentünk Appenzellbe, ami egy kis falu, és gyakorlatilag szép házakon kívül semmi sincs. De ittunk sört és láttunk egy cicát, szóval feltaláltuk magunkat!

Sajnos eljött a vasárnap és ezzel gyakorlatilag véget ért az Ildi-woche. Délelőtt még el kellett buszoznunk a gyerekekkel a Happy Kids "avagy barkácsoljunk valami szart, míg vallásos maszlaggal tömnek" foglalkozásra. Mikor ennek vége lett még hivatalosak voltunk a mise utáni chill-kaffee-ra, ami gyakorlatilag az egyetlen vonzó dolog számomra az itteni vallásos talikon. Ingyen kávé, tea, csoki minden mennyiségben. Közben meg svájci német karattyolás... Ha egyedül megyek akkor többnyire próbálom lekötni magam, nehogy valaki megszólítson, mert egy idő után kínos folyamatosan visszakérdezni meg mondani, hogy lécci irodalmi németet beszélj már, ne ezt a fos tájszólást, mert egy mukkot se értek!
Miután teletömtük magunkat csokival hazamentünk, hogy folytassuk a szénhidrátbevitelt, ugyanis a roppant tápláló vasárnapi menü tejberizs volt.
Délután még lementünk a tóhoz, sétáltunk kicsit, majd vacsi után útnak eredtünk Zürichbe vissza. Annyira rossz volt, hogy a Budapestre induló vonatra nem együtt szálltunk fel. Iszonyatosan irígykedtem Ildire, amiért ő hazamehet, nekem meg itt kell maradnom.

Másnap megint öngyi-depi hangulatban keltem...

Ildi-woche 3.

Ildi-woche 3.

Konstanz
Szerintem már többször is említettem, hogy nem vagyok képes szeretni Svájvot, akármilyen szép helyen is járunk, valahogy mindig ott van bennem az, hogy el akarok innen menni! Ezért is nagy élmény minden alkalom, mikor elhagyom az országot, így tettünk szerdán is, délután átruccantunk Németországba. Konstanz az itteni shopping-paradicsom. Rohadt olcsó, ezért gyakorlatilag folyamatosan nyüzsög az ott vásárolgató burzsoá vagy éppen csóró túristáktól. Mivel mindenkinek megéri! Hát mondanom sem kell, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol nem végeztünk 7 előtt. Összesen 5 teli szatyorral tértünk haza. Remek volt!!! A shopping után beültünk egy kis helyre, ahol az üzletvezető miután kiderült, hogy magyarok vagyunk odaállított 2 kis piával, hogy ez a ház specialitása. Először féltünk meginni, mert ki tudja mi ez, de végül lehúztuk. Már látom is apa fejét, mikor ezt olvassa és hogy jajgat, hogy úristen mi történhetett volna...Bocsi!:D Hihi

 Liechtenstein

November elsején szabadnapot kaptunk, így egész napos kirándulást terveztünk be, csak éppen a hely nem volt biztos. Ezek a karótnyelt németek el se tudják képzelni, hogy előre lejegyzetelt terv nélkül induljanak útnak, mi meg lazán fogtuk magunkat és nekivágtunk az ismeretlennek. Egyik lehetséges állomás Vaduz volt, Liechensteinben. Ismét csak elhagytuk az országot! Halleluja! Amint leszálltunk Vaduzban a buszról magyar szavakat hallottunk. Egy ottani nőtől jöttek, akivel rövid időre beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy ő is óper volt és mennyire gyűlölte és azt tanácsolta, hogy amint tudom hagyjam ott. Lehetőleg azonnal.
Ezután felmentünk a herceget meglátogatni, de nagy elfoglaltságai közepette nem fogadott minket, így csak kívülről láttuk a kis vityillót, ahol lakik. Nagyon szép volt a táj!!!

 Buchs, Neutrália (=Svájc)

Vissza a semlegesség országába, újra havas hegycsúcsok, gyönyörű volt. Vettünk is egy camembert sajtot és jól megettük kiskanállal ennek örömére, no meg mert éhesek voltunk. Itt újra alkalmunk nyílt látni a Rajnát. (Konstanzban is láttuk) És fotózkodtunk a hídon, aminek a fele még Neutrália, másik fele meg Adóparadicsom. Szép volt!:)

 hoppá-hoppá Neutrália lázad!!