Mein Geburtstag in Österreich part1.

Mivel éppen a mekiben ülünk és véges a rendelkezésre álló idő( főleg mert a laptop aksija nem nagyon bírja a kiképzést), ezért most kis előzetes, főként képek.
tegnap elhatároztuk, hogy felmegyünk a Hahnenkamm-ra a Bergbahn-nal (libegő vagy ilyesmi). Gyönyörű volt a kilátás, és bár tériszonyom van, mégis örülök, hogy bevállaltam.
Direkt a 23as számú kocsit választottuk^^

 Az arcomon ez a mosoly nem végig volt meg:D

 És túléltük a libegést:

 Megérdemelt pihi:

 Jól látjátok, eléggé faszán ment a pózolás:DD
Íme a Geburtstagskuchen-em:D hát nem kúúúúúúúl??:DD (russisch brot)

ééééééés az egyik kedvencem: szülinapi ajándék nekem. BÁLNÁS!!!!!!!!!! tusfürdő!!:D love it!

Na hát eddig elég klasszul telt a nap és még nincs vége:)
Nagyon sok köszöntést kaptam, ezúton is köszönöm mindenkinek:)
Egyedül kedves gyártóim feledkeztek meg rólam, egyelőre számomra ismeretlen okból. Hát apa, anya, kössz, h összehoztatok, de azért jól esett volna ha nem felejtitek el h megszülettem 23évvel ezelőtt.

Folyt köv!!!

A nap, mikor "elütött" egy autó

Szóval az úgy történt, hogy a minap éppen az egyik Billa mellett áltam és az úton készültem átmenni, mikor egy nagy fehér furgon a Billa parkolójából lazán rámtolatott és taszajtott rajtam jó fél métert, majd megállt én meg lányos zavaromban kinyögtem egy bazdmeg!-et aztán átmentem az úton. Békésen telnek a hétköznapok errefelé...

Pár órával később, még mindig a jól megérdemelt pihenésemet töltöttem, szokásomhoz híven sétálgattam fel-alá a városban, többnyire helyeket kerestem, ahol lophatom a netet, a tavalyi internet-fiaskó után (hát hogyismondjam, sikerült a mobilnet keretét átlépni és kb 500eurós netszámlát csinálni) már kiaknáztam a legtöbb WiFi lelőhelyet, így megvannak a városban a pontok, ahol néha csak úgy leülök egy padra és belemélyedek a telefonomba. Ezúttal el akartam kerülni a családdal való véletlen találkozást és egyből a mekire gondoltam, hiszen ott még ehetek vagy ihatok is valamit nyugodtan és gyakorlatilag nem is lopom a netet annyira. Hosszas töprengés (költsek, ne költsek??) után bementem egy epres-shake iszonyat lassú elfogyasztása céljából. A pultnál éppen az árakat böngésztem (csóró magyar vagyok, 1 eurónál többet minek költsek kajára, ha otthon ingyen van?:D), mikor meghallottam, hogy páran magyarul beszélnek. Rögtön letámadtam őket, kiderült, hogy a fél meki-brigád magyar, és hosszabban szóba elegyedtem egy lánnyal, aki egy hete van itt és még munkát keres. Felemelő érzés volt végre nem egyedül lenni!! Jó hely ez a meki! Tavaly is ott ismertem meg egy másik óper csajt, csak ő sajnos lelépett a városból Innsbruckba, így sokat nem változott a helyezetem. Most meg 3 hétig maradok, de azért remélem, hogy még találkozunk!

Mellesleg ugyanezen a napon lettem galandférges valszeg, az apuka ugyanis félig(vagy teljesen??!!) nyers húst rakott elénk. Sosem panaszkodtam a főztjére, de most ennek a darab húsnak nyers hús szaga volt!! Tudjátok, ami olyan mint az ázott csirke, vagy ázott macska-szag…hát nem valami ínycsiklandó… szóval az első pillanatban míg ezt fel nem fedeztem, ettem belőle, fura is volt, amolyan angolosan félig átsütött cucc, rágós meg minden, de a következő falatnál már gyanút fogtam és inkább csak köretet ettem, a húst pedig a tányér szélére piszkáltam, jó példát mutatva ezzel a gyerkőcöknek. 

Este a mamival csapatépítő-tréningeztem, magyarul együtt ettünk és beszélgettünk, később csak ő evett, én söröztem és megemlítette, hogy ha esetleg tudnék valakit, aki szívesen jönne a helyemre, annak örülne. Szóval fiúklányok (inkább lányok), akinek megtetszett a család és van kedve idejönni, az jelentkezzen! Én tényleg nagyon szeretek itt lenni, bizonyítja ezt az is, hogy másodjára is bevállaltam! Vannak magyarok is, van 3 gyerek, ebből csak az egyik gázos. Ez volt a reklám helye:D

Bis bald!

Komische Dinge

Hétfőn egész nap O-val voltam, ami azért király, mert lehet vele csajos dolgokat csinálni. Pl kifestette a körmömet: 

(szép, nem? XD aztán lementünk a mamihoz és megmutattam, mit alkotott a lánya:

-Nézd, ezt O csinálta!

-Kéne körömlakklemosó, ugye?:D

-Hááát nem ártana:D köszi

Aztán én is kifestettem az övét, nem mondom, hogy sokkal jobban sikerült, főleg mert a körömlakk, amit választott magának be volt száradva, hiába mondtam, hogy ezzel nem fog sikerülni, sebaj, azért próbáljuk meg!)

Meglepő módon este nem néztek tv-t a gyerekek, helyette engem nyúztak, hogy játsszunk monopolit, aztán elővettek egy kártyát idehozták, hogy játsszunk Fekete Pétert! Amikor megláttam a Schwarzer Peter nevű kártyát, hirtelen feltörtek az emlékek: de hiszen anno nekem is pont ilyen volt!! Amikor az első kört megnyertem O-val szemben, elszaladt, hogy rajzol magára egy piros pontot, mert ő vesztett. Messziről láttam, hogy valamivel firkálja magát, azt hittem egy sima ceruza, de mikor odajött és az egész orrhegye piros volt (olyan volt mint Pumukli:D) kíváncsi lettem, hogy ezt mivel csinálta, kimentünk a konyhába és láttam, hogy alkoholos filccel követte el ezt a kis merényletet… Rögtön belémállt az ideg, hogy most mit mondok az anyjának, miért hagytam, hogy firkálja magát? Kapkodó idegbolondként elővettem egy nedves törlőkendőt és elkezdtem dörzsölni az orrát, de közben nem bírtam ki röhögés nélkül, szóval a gyerek is elkezdett röhögni, az orra meg persze még pirosabb lett, immár a dörzsölés is látszott rajta. Időközben ő következett a fürdetésben és csodák csodája, nem lettem kérdőre vonva a történtek miatt.

Apropó pöttyök! Kérem most jelentkezzen az az elvetemült személy, aki nem szereti a Túró Rudit!!

 Az a remek ötletem támadt még otthon, hogy idén nem tokaji bort és boci csokit hozok, hanem valami egészen mást, amit máshol nem lehet kapni, csak otthon. Szóval mivel Debrecenben nem tudtam megvenni a kis csomag rudit, így gondoltam, majd Budapesten 2 vonat között valahol megveszem. Az ötlet nem lett volna rossz, csak nem számoltam a ténnyel, hogy vasárnap nem sok olyan bolt van nyitva, ahova be tudok vonszolni egy hatalmas bőröndöt, úgyhogy végül a keleti egyik kisboltjában vettem meg a rudikat egy fél vonatjegy áráért… Kíváncsian vártam, hogy kiállja-e a túrórudi a kultúrpróbát (a pörkölt, gulyásleves és egyéb „osztrák” specialitások mellett). Nagy valószínűséggel napokig ott állt volna a csomag ungarische Süßigkeit a hűtőben, ha nem hívom fel a gyerekek figyelmét h kóstolják meg, mert én hoztam. 3 darab kibontásra került, én pedig gyomorideggel néztem végig, ahogy beleharapnak. Első reakció:

-Ez fagyi? (O)

-Nem, ez nem fagyi, harapni kell, nem nyalni.

-Alkohol íze van (O)

-Az nem lehet! (itt szartam be, hogy lejárt a szavatosságuk)

-Nekem egyáltalán nem ízlik! (nagyL)

-Nekem igen, olyan mint a fagyi! (O)

A legkisebb pedig körbenyalta, kettőt beleharapott, aztán otthagyta. NagyL maradékát megkóstoltam, hogy nincs-e megromolva (még mindig az alkoholízen forogtam). Nem volt semmi baja, végül a többit az anyuka ette meg. Még mindig van 2 darab a hűtőben, ma reggel O evett még egyet, tudtam, hogy rá számíthatok. De mégis milyen gyerekek ezek, hogy nem ízlik nekik a túrórudi???? Még mindig nem tértem magamhoz…

Még néhány érdekesség:

Ezt a lépcsőn találtam, hát nem cuki?...

Ez pedig a szobámban van, az ajtó felett! (megjegyezném, hogy ez már gyerekszoba!!):

Ja és mivel K, a mami nagybátyja, aki alattunk lakik éppen lakás felújításba kezdett, vagy valami ilyesmibe, ezért minden áldott reggel már 7 órakor fúrásra ébredek… Kivéve ma reggel, mikor is a fúrás mellet tangóharmonikázásra keltem, lementem, erre a konyhában áll egy ismeretlen ürge és tangóharmonikázik, közben apuka és a gyerekek esznek. Jó reggelihez szól a nóta, vagy mi a fene! Vártam, hogy jó musicalhez méltóan az egész család hirtelen táncraperdül és közös éneklésbe kezd, de végül csak ettünk tovább.

Urlaub oder Arbeit?

Das ist die Frage! Végre egy egésznapos zötykölődés után megérkeztem Kiztbe! Percekig fel se fogtam, hogy tényleg újra itt vagyok, egy év után. Nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik, és mégis, mit ad isten itt ülök az M család hajdani óperszobájában és gépezek! Igen, jól olvastátok, hajdani óperszoba, ugyanis az elmúlt egy év alatt nem kis változáson ment keresztül. Engedjétek meg,hogy képekkel illusztráljam: 

Eddig is nagyon szerettem a szobát, de most egyenesen imádom!!! Szerintem gyönyörű lett, imádom a rózsaszínt, olyan érzésem van, mintha a világ egyik legtutibb gyerekszobájában lennék! De hát ott is vagyok!!!:D A szoba immár O-é, és meg kell hagyni, remek ízlése van a kiscsajnak! Nem csalódtam benne!! Az elmúlt egy év változásai közé tartozik még, hogy mind3 gyerek saját szobát kapott, így apuka és anyuka végre osztozhat a hitvesi ágyon. Ez az amit tavaly hiányoltam,(vagy furcsálltam??), hogy egy 6 éves gyerek, miért az anyja mellett alszik, apuka meg fent a „teregető” szobában. A teregető szoba egyébként mostmár nagyL-é, a közös gyerekszoba pedig a kisL felségterülete.

Az érkezés napján nem került sor a gyerekekkel való találkozásra, így csak másnap reggel derült ki, hogy egy év után emlékeznek-e még rám egyáltalán. Reggel most kivételesen korán keltem (8kor:P) és lementem, hogy legurítsak egy bögre frissen őrölt kávét (megnéztem otthon és egy ilyen kávégép többe kerül, mint egy egész nyári bérem), apuka ott ült a kisasztalnál és telefonált, majd halkan odasúgta a még kómás állapotban kávét szürcsölgető ópernek, hogy O nincs itt! (tudniillik úgy volt, hogy rá fogok vigyázni). Elsőre le se esett, hogy mit akar ezzel, aztán észrevettem, hogy O az asztal alatt bujkál. Na rögtön kapcsolt az agyam és odamentem a másik asztal alatt fekvő kutyához és elkezdtem beszélni hozzá:

-ÁÁ de hát O itt van! Hallo O! Nem tudsz elbújni! Ja nem is, hiszen te egy kutya vagy, de akkor hol van O?? (ez mindig bejön)

Erre előjött a gyerek az asztal alól nevetve, köszönt, majd mintha nem is léteznék visszaült az apjához játszani. Ez a tipikus reakciója, ha vendég jön a házhoz, tavaly bárki jött, mindig ezt csinálta. Nem ijedtem meg, hogy talán halványlila gőze sincs, hogy ki vagyok, mert előző este a mami szavaiból azt vettem ki, hogy O meg akart várni ébren és velem akart aludni. Sejtettem, hogy nem lesz probléma a memóriája felfrissítésével, kb 10 perc se telt bele már a sarkamban volt bárhova mentem. Kiderült, hogy még emlékszik a „bocira” és a dalra is, de elénekelni MÉG nem volt hajlandó.

A másik két gyerekkel sem volt probléma, nagyL-el még mindig nem nagyon tudok mit kezdeni, a kisL meg iszonyat cuki még mindig. Valaki adjon már valami tippet, hogy mi a fenét lehet játszani egy 7 éves fiúval? Labdáztunk, az bejött, attól függetlenül, hogy iszonyat rossz a koordinációs érzéke (maradjunk annyiban, hogy biztosan nem lesz se focista, se kosaras, mert olyan bénán labdázik, mint egy lány)

Egyébként a címben feltett kérdésre némileg választ kaptam ma, mikor az anyuka kifizette a vonat-utamat. Gott sei dank! 

Ja és még egy kis apróság. Ma alkottunk O-val:még egy bizonyíték, hogy mennyire szeretem a telefonomat:D

Visszaszámlálás indul!!!!

Már csak 3 nap és indulok!!! Tavaly megfogadtam, hogy megtanítom a gyerekeknek a „boci boci tarkát”, de csak odaáig jutottunk, hogy a Kuh helyett mindig a boci szót használták a gyerekek, illetve magukról elfeledkezve rajzolgatás közben énekelték, de mikor videóra akartam venni a betanított produkciót, mindig hirtelen amnézia tört rájuk vagy gyorsan megnémultak. Idén sem adom fel! Csakazértis el fogják énekelni a bocibocitarkát! Vagy ne legyen a nevem MÁRÁNNEEE…:D 

 A kis L viszont nagy meglepetést okozott: a nyár elején még minden Ó Tannenbaum éneklésem után rámkiabált, hogy Nicht singen!!! Augusztus végére viszont már ő kérte, hogy énekeljük a „hanihau” dalt. Íme az eredmény: 

Figyelem!! A következő videó a zenei hallással rendelkezők fülét sértheti, nyugalmát megzavarhatja! Hát nem vagyok egy megasztár, de dolgozom rajta!:P :D

Déja vu

Pár napja nagy elfoglaltságaim közepette feltűnt, hogy a telefonomtól távol töltöttem legalább egy fél napot, ami elég szokatlan rám nézve, ugyanis én és a telefonom alig tudunk elszakadni egymástól pár percre. Ilyenkor rendszerint azt képzelem, hogy 325 nem fogadott hívásom és legalább 10 sms-em érkezik rég nem látott és hirtelen éppen aznap rám gondoló ismerősöktől. Természetesen ez nem hogy nagyon ritkán, de gyakorlatilag sose jön be, el is szomorít a tény ilyenkor, hogy mennyire nem hiányzom senkinek.:P
De hétfőn kivételesen kellemes meglepetés fogadott, mégpedig egy sms a volt főnökasszonyomtól, U-tól, akivel nem volt éppen felhőtlen a viszonyunk. Minden hónapban, mikor meglátogatta őt a mikulás (hogy ilyen átlátszó kis hasonlattal éljek) valamiért mindig kaptam az arcomba az osztást, legyen szó bármiről… Előfordult, hogy a kifogyott vattakorongos tasak váltotta ki a hisztit, vagy a frissen mosott ruha kiteregetésének hiánya, de mindig volt valami kis apróság, amiből aztán hatalmas ügy lett mire elém került. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ilyen balhék után valahogy mindig sikerült egy hatalmas bulit csapnom a városban.
Visszatérve a hétfői sms-re, U meglepő módon a hogylétem felől érdeklődött illetve arról, hogy mit csinálok a nyáron. Hirtelen még az ütő is megállt bennem, mikor realizáltam, hogy mit akar. Vissza akar hívni a tavalyi felelőtlenül kinyögött búcsúszövegem miatt: „ha jövőre szükséged lenne óperre, csak szólj!”…nem hittem volna, hogy valóban megteszi. Félreértés ne essék, imádtam ott lenni, imádtam a várost, a gyerekeimet, kivéve a legnagyobbat Lőrinckét, aki egy igazi seggfej, de ha ezt most kifejteném, akkor sose érne véget a bejegyzés. Az egyetlen rossz tényező az volt, hogy végig azt éreztem, hogy az anyuka utál engem (2 nagyobb kiakadás után akárhányszor kedves volt velem az a bizonyos „vihar előtti csend” érzésem támadt, úgyhogy menthetetlennek éreztem kettőnk kapcsolatát a nyár végére.), az egyetlen mázlim az volt, hogy a gyerekek láthatóan szerettek engem, előfordult, hogy a kis O azt akarta, hogy ne az anyja, hanem én fürdessem meg. Ez persze simogatta az én kis óperlelkemet, de az anyukáét már lehet, hogy nem annyira.  Szóval a „menjek vissza, ha van kedvem, nagyon örülnének nekem” szöveg igencsak meglepett, az első gondolatom az volt, hogy hát ezt bizony most bebuktad, kedves U, mert már le vagyok szerződtetve augusztustól és nem tudom mennyi értelme lenne 3 hétre kimenni gyerekeket pesztrálni… Megírtam neki kerek perec, hogy most eléggé be vagyok táblázva, nagyon szívesen mennék, de csak 3 szabad hetem van. Mikor erre azt a választ kaptam, hogy ha 3 hétre tudnék kimenni, ő annak is nagyon örülne, hirtelen magamhoz se tértem. Rögtön meg is vettem a jegyemet Bécsig, úgyhogy megyek!! Olyan érzés, mintha hazamennék!! És ami a legjobb az egészben, hogy U megengedte, hogy I barátnőm Dojcslandból átruccanjon hozzám a szülinapomra.

Szóval készülj Kitz, mert akárcsak a jó horrorfilmekben szokás:VISSZATÉREK!!!!