A multi-kulti party

Már augusztus óta itt vagyok, mégsem mentem még el egyszer sem bulizni sehova. Már a hét eleje környékén eszembe jutott, hogy most végre ki kéne rúgni a hámból, úgyhogy a nyelvsuliban K-val megbeszéltük, hogy hétvégén becsatlakozhatok hozzá és az amcsi barátnőjéhez. Úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen otthon ülnöm a baba érkezésére várva, (mellékesen jegyzem meg, hogy még mindig nem jött!!!) szerencsére E nagyon rendes volt és beszervezett egy másik embert készenlétbe, így nyugodtan átszelhettem svájcot és mehettem inni Németországba. Hogy miért nem Neutráliában ittunk? Nos mert Neutrália baszott drága és még azért is pénzt kérnének ha a söröd mellé még egy kis levegőt is veszel, neadjisten még le is ülsz egy asztalhoz... Mivel van egy kártyám, amivel este 7 után ingyen utazok, így a távolság sem jelentett gondot. Először egy ír pub-ba ültünk be, ahol tehetségtelen zenészek próbálták szórakoztatni az alkoholmámorban úszó tömeget. Kevés olyan esetről tudok beszámolni, mikor egy zenész nem szexi a színpadon, de most megtörtént a lehetetlen, ugyanis ezt a bandát még a gyenge világítás és a színpad sem tudta megszépíteni. Na de megesik az ilyen. Mondtam a csajoknak, hogy amint lecsúszik egy sör az angol tudásom hirtelen feljavul (igazából nem, csak azt képzelem) úgyhogy ne aggódjanak, nem kell majd folyton németül beszélni. Nos valóban így történt, makogtam pár mondatot angolul, de valahogy mindig kényelmesebb volt németül megszólalni.
Aztán átmentünk egy másik bárba, ahol nem lehetett leülni! Ez gyakorlatilag egy álló-bár volt, bár gyanítom, hogy a rengeteg hely, ahol az emberek álltak inkább valami tánctérféleség, de én németet az oktoberfest-en kívül még nem nagyon láttam táncolni.
Ahogy az lenni szokott, amint elég alkohol folyt le a német fiúkák torkán gyűltek körülöttünk. Szóbaelegyedtem párral, a legérdekesebb egy testvérpár volt, akik K-tól megtudták, hogy magyar vagyok és rögtön így kezdték:
-Á szóval Magyarországról jöttél!! Most voltunk Budapesten!
-Tényleg? És tetszett?
-Igen, nagyon király, csak nem éppen olcsó.
-Hát svájchoz képest az.
-Ez igaz. Voltál már a Szimplában? Nagyon cool hely!!

Szóval így esett, hogy Németországban bulizó svájciak reklámozták nekem a budapesti Szimplát. Ez nem semmi!
Volt egy másik csávó, aki "szifi"-nek hívta magát, neki például javasoltam, hogy egyszerűbb és könnyebben megjegyezhető lenne, ha innentől csak szifilisznek szólítanák. Ugye milyen újító ötleteim vannak? Na a csávónak is tetszett, röhögött rajta, de kétlem, hogy ezzel a névvel tudna csajozni, ezért nem fogja használni. Kár érte.

Hazafelé az utolsó vonattal mentünk, csakhogy Romanshornban át kellett szállnom a Rorschachba tartó buszra. Mutattam a buszsöfőrnek az este 7 után ingyen utazós kártyámat és indultam is befelé mikor:
-nachkd cvvfbkfn
-was?
-nachtzuschlag
-egészségedre!
-nachzuschlag!
-Mivan ember?
-Fizetned kell esti díjat, 5 frank.
-miért?
-Mert kell.
-csak euróm van.
-jó lesz az is.
Odaadtam neki a pénzt miközben legszívesebben fejbebasztam volna valamivel, de sajnos csak egy német cosmo magazin volt nálam, azzal meg sajnos nem tudok maradandó testi sérülést okozni. Miután a kezembe nyomott egy szar kis papírdarabot elindultam hátra és átkoztam egész svájcot. Éppen a svájcgyűlöletemet próbáltam az ajtóban álló biztonsági őrre vetíteni, aki mellesleg gondosan kerülte a tekintetemet, mikor leült mellém egy fiú és a gyilkos nézésemet fürkészte. Ránéztem érzékeltetve, hogy ha nem fordul el rögtön akkor ráküldöm a durva nézésemet.(a még ennél is durvábbat) Erre elkezdett mosolyogni.
Hát ez kiröhög baszki! Itt ülök és éppen ölni próbálok a nézésemmel, ez meg csak úgy szimplán mosolyog rajtam. Ránéztem még egyszer.
-Kicsit mérgesnek tűnsz.
-Hm, utálom svájcot.
-Na de miért?
-Mert kurva drága és mindenért fizetni kell, nekem meg nincs annyi pénzem, hogy ezt bírjam.
-Németországból jössz? Ott tényleg minden olcsó.
-Gondolod? Te honnan jössz?
-Svájci vagyok és büszke vagyok a hazámra.
(mint kiderült katona)
-Hát jó neked. Hol születtél?
-Valahol Thurgauban.
-Már nem tudod pontosan? Nem emlékszel, mi?
-Haha, hát olyasmi. Na én most fogok szállni. Te Rorschachig mész?
-Aha.
-Hát jó utat! Szia!
Kis beszélgetésünk alatt teljesen elfelejtettem, hogy az előbb még miket kívántam a buszsofőrnek és azon kaptam magam, hogy nevetek. Majd leszállt a kis vörhenyes pajtim és összenevettünk.
Hamarosan Rorschach következett, a busz megállt és jó éjszakát kívánt a sofőr. Odakiáltottam, hogy bazdmeg! és elindultam hazafelé.

 Mókás este volt!

Valaki eltérítette a gólyánkat

MÉG MINDIG NINCS BABA!!!! Bár 20-ára volt kiírva az anyuka, a baba csak nem akar kijönni, úgyhogy az óper minden este gyomorideggel fekszik, attól rettegve, hogy éjjel beront hozzá Pé, hogy leléptek a kórházba, vagy a mentőautó zajára kel fel, ugyanis nem ám itt a városban, hanem st Gallenben fog szülni E, és nem hiszem, hogy fájások közepette egyedül elkocsikázna a kórházig, majd nagy nyugodtan 2 összehúzódás között bejelentkezne, hogy halihó, hamarosan kijön belőlem egy másik lény!! Na jó, én parázom túl a témát, még eddig nem jött ki belőlem egy másik élőlény, ezért számomra ismeretlen ez a szituáció.

Lényegesebb, hogy tegnap megvolt az első "jöjjünk újra össze" próbálkozás a család részéről. Ebéd utáni kávézáshoz készültünk, az óper teázáshoz (tudniillik egy hete diagnosztizáltam magamon paroxismalis supraventricularis tachycardia-t, ezért ismét kaffefrei napokat tartok). Pé szokatlan módon hozzámszólt! Belekezdett a mondanivalójába, nekem meg már megint szorult a hurok a torkom körül, hogy vajon mit csesztem el megint?
-Azt vettem észre, hogy ha van egy feladat, amit közösen meg kell oldanunk, akkor nagyon jól sikerül. Most is lementem a pincébe és üres! Kivasaltál  mindent keddre, nem tudom hogy csináltad, de Simonanak anno még hétvégére is maradt. A gyerekek is szeretnek, tegnap is nagyon tetszett, hogy rajzoltál velük, szóval még kicsit mérlegeld a döntésedet, hogy valóban menni szeretnél-e, mert ha meggondolnád magad azt örömmel vennénk. Úgy látom most jól érzed magad, igaz?
-Nos valóban. Egész jól vagyok, de ez nagyrészt azért van, mert tudom, hogy februártól otthon leszek.
-Tudom, hogy honvágyad van, de nekünk is volt, mikor ide jöttünk.
-De ti együtt voltatok, én egyedül vagyok. És nem a honvágy a legfőbb bajom, hanem az, hogy magányos vagyok. Néha jó lenne valakit megölelni. Gondolom nem sűrűn szokás a főnöknek és a beosztottnak ölelkezni, igaz?
-Hááát nem túl elterjedt errefelé ez a szokás.
Nofene, ki hitte volna?:D Itt a hideg, távolságtartó németek egy kézfogással lerendeznek minden testi kontaktot.
-De azért még gondold át péntekig! Ha annyira honvágyad van, akkor hazamehetsz 2 havonta.

Nos nem tudom mennyire vette volna ki jól magát, ha itt a következő mondatokat benyögöm:
NEM a honvágy az elsődleges, ami miatt haza akarok menni. Hanem az, hogy félek tőled baszod. Félek, hogy mikor csattansz fel újra, mikor ordítozol megint önkívületi állapotban, mint egy elmebeteg. Ez a távozásom fő oka, nem a honvágy.

Egyébként a gyerekek az elmúlt pár hétben kifejezetten kedvesek velem, Enikő folyamatosan jön és puszilgat, ölelget, hangoztatja, hogy én mennyire kedves vagyok stb. Szóval ilyen téren tényleg jól alakulnak a dolgok. Kivéve a mai "nem szabad ám az edényhez érni, mikor meleg és éppen főzünk" kiselőadásom eredményét, melynek tanárnénis hangon való előadását követően E természetesen csak odadugta az ujját az edény és a tűzhely találkozásához, hogy ellenőrozze igazat mondtam-e. Okos ember más kárán, a gyerek meg a saját kárán tanul:D Vagy valami ilyesmi.

A Sátánfajzat-avagy szerencsés vagyok

Ismét péntek van és megintcsak eltelt egy hét! Hurrá!!

Nagyon fura érzés az, hogy bármelyik percben világra jöhet Minimum. A pénteki megbeszélésen ülve, mikor a hetet terveztük folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy ennek semmi értelme, mert ha jön a baba, akkor minden borul és fújhatjuk az egész heti tervezgetést. De hát ezt senki sem láthatja előre. Minden esetre én azért már várom, hogy végre megszülessen a baba, hogy túllegyünk már ezen is.

Kedden vendégségbe jött hozzánk H kis ovis pajtása, mr. Kisfőnök, Denisz, a komisz, vagy amit csak akartok, de a lényeg, hogy a gyerek maga a sátán, szülők és óperek rémálma! Nincs testvére, ezért az osztoszkodás számára ismeretlen. A pimasz kis pofájával vigyorog az arcodba, miközben azt vizsgálja meddig mehet el. Nem értem H miért barátkozik vele, a kissrác gyakorlatilag diktátorként maga alá rendel mindenkit, így minden játék már az elején bőgésbe torkollik. Talán fontos megemlítenem, hogy 5 éves a gyerek és már kék köves fülbevalója van, szóval kurvára vagány, jövőre szerintem már a cigit is kipróbálhatja, de szigorúan csakis egy üveg sör mellé! Szóval tökéletes példája az elkényeztetett  szülők fejére nőtt unatkozó gyereknek. De a legrosszabb az ilyen szituációkban az, hogy nem tudom mennyire lehetek szigorú a kis jövevénnyel, például úgy istenesen pofánbaszhatom-e, ha a harmadik felszólításra sem hagyja abba az üvegasztal körüli tombolást vagy hozzávághatok-e valami nehéz és kemény tárgyat, mikor saját magán kívül senkit sem hagy érvényesülni és az első szava minden játéknál, hogy "én vagyok a főnök"... Szerencsére átvészeltük a keddet és végül senkinek sem esett bántódása.


A hét másik fontos eseménye, hogy szerdán ebéd közben P hozzámszólt!!! Megkérdezte, hogy biztosan január végéig akarok-e maradni, mert talált valakit, aki már január elsején tudna kezdeni. Mondtam, hogy akkor mondja meg neki h várnia kell egy hónapot, mert a januárt még végigcsinálom a nyelvsuli miatt. Voltatok már olyan helyzetben, hogy szakítottatok valakivel és az illető csakazértismegmutatom-ot játszott és egy hétre rá, teljesen véletlenül megtalálta a tökéletes társat? (jelen esetben:aupairt) Ahhoz képest, hogy múlthéten még el sem tudta képelni, hogy hogyan talál majd valakit a helyemre... Nos ez gyorsan ment! De ennek örülök!

Összegezve ezen a héten nem volt semmi gáz, persze ez nem jelenti azt, hogy P nem ordított párszor valamiért, de ez engem már nem érdekel! Remélhetőleg jövőhéten már valami olyasmivel jelentkezem, hogy megjött Minimum! Lassan lehetne fogadásokat kötni, hogy mikor és hogyan, milyen extrém körülmények között fog kibújni a kis pocaklakó. Csak legyünk már túl rajta!!

Megbánni a döntést?? SOHA!!!

Világ életemben szerencsésnek éreztem magam, amiért jó a családom, nem lett belőlem drogos lázadó tini anno, aki ágyról ágyra jár és ezért nem lett belőlem sérült felnőtt. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, sosem menekültem otthonról, köszönöm az életnek, hogy két ilyen jó szülőt és egy tök jó testvért kaptam. Ezeket a dolgokat az ember teljesen evidensnek tartja, ha benne él. Csak akkor, amikor kiszakad a megszokott menetből és bekerül egy idegen, teljesen más közegbe, akkor kezdi el értékelni igazán, amije van. Hogy miért írom ezt most itt le? Nos, ez kicsit bonyolult. Van az a pillanat, amikor meghozol egy döntést és bármennyire is 110%osan biztos vagy benne, hogy ezt akarod, azért ott motoszkál a fejedben a jövő. Mi van, ha a jövőben másként fogom látni? Mi van ha megbánom? Mi van ha elesek egy jó lehetőségtől?
De napról napra egyre erősebb bennem az érzés: Nem fogom megbánni a döntést. Jól teszem, hogy itthagyom őket. Bármelyik család pokollá válik, ha van egy ember, aki az egészet pokollá változtatja. És ha ez az ember történetesen a mennyről prédikál meg istenről az csak még szánalmasabbá és kilátástalanabbá teszi a helyzetet.

Eszterről még nem sokat írtam, itt az ideje, hogy pótoljam. Ha van egy kialakult lelkész-képetek (tudjátok: segítőkész, kedves, meghallgat, sosincs egy rossz szava sem, udvarias, igazán jó ember), na ezeket egy személyben testesíti meg Eszter. Ő az a fajta jó ember, aki mindig megbocsát, akivel Pé bármennyire is sokat ordibál még mindig mellette van és kiáll érte. Meghökkentő és tiszteletre méltó, amit tesz. Nagyon jó embernek tartom és nagyon jó anyának.
De mint már mondtam, minden meleg családi fészek pokollá változik, ha van egy ember, aki mindent felforgat.

A csütörtöki üvegasztal lovagjai-eset után  péntek reggel gyomorgörccsel ébredtem, tudtam, hogy ma jött el a megbeszélés napja, ma fogom elmondani, hogyan döntöttem. A gyomorgörcstől nem sok falat csúszott volna le, így csak egy banánon nyammogtam, mikor Pé leült hozzám.

-Jól aludtál? -kérdezi művigyorral a Maulwurf pofáján
-Aha...-válaszolom és hozzáteszem magamban h gondoskodtál róla faszfej!
-Elmesélek egy történetet, jó? Van két ember, akik együtt dolgoznak és egyszer csak az egyik nem hajlandó már a másikkal beszélni és folyamatosan azt mondja mindenre, hogy "nem tudom". Miért lehet ez?
-Talán mert rájött, hogy nem akar többé a másikkal dolgozni. Egyszerűen nem jönnek ki jól.
-Miért van ez?
-Különböző szituációk lehetségesek, de sejtem, te a mi helyzetünkről beszélsz. Nálam a szituáció a következő: nem tudom akceptálni tovább, ahogy beszélsz velem, azt hogy dühöngve ordítozol, ha találsz egy hibát rögtön a tettest keresed a megoldás helyett, hogy jól leszidhasd és ismét csak ordibálhass. Amikor idejöttem volt egy képzelt lelkész képem és ez nekem nagyon nem passzol.
-A foglalkozásom lelkész, de attól még ember vagyok.
Személy szerint ezzel nem értek egyet, de hagyjuk is, a lényeg, hogy szó szót követett, egy órán át tartott a diskurzus, már az elején közöltem, hogy hoztam egy döntést, haza szeretnék menni januárban és ettől nem tágítok.
-Mit tudnánk tenni, hogy jobb legyen a helyzet? -kérdezte Eszter
-Igazából a helyzettel nem lenne semmi bajom, szeretem a gyerekeket, de ezt az ordítást és a gyanúsítgatást nem tudom tovább elviselni. És Pé, te már harmincakárhány éve ilyen vagy, nem fogsz miattam megváltozni, mert akárhogy is nézzük én neked senkid sem vagyok.
Pé próbált védekezni (azaz visszatámadni) de lassan belátta, hogy igazam van és sosem fog megváltozni értem. És nem is kell. Megszoksz vagy megszöksz.

Innentől kezdve minden ment, ahogy szokott, kivéve azt, hogy Eszter megpróbál velem egy csomót beszélgetni mindenről. Pé továbbra sem szól hozzám, csak ha utasít vagy lebasz. Egész hétvégén az az érzésem volt, hogy majd felrobban a jelenlétemben.

Ma, azaz hétfőn pedig ebéd előtt megint üvöltözést hallottam a konyha felől. E kicsit odaégette a vanília-szószt és Pé irdatlan hangosan üvölteni kezdett vele. E próbálta lenyugtatni, h nem akkora dráma, semmi se történt a szósz ehető, de Pé csak tombolt. Szörnyű érzés ezt hallgatni... Én a megszökés verziót választom, mivel a megszokás nem megy.

"Eddig jöjj és ne tovább" Jób, 38,11

Hoztam egy döntést

Sokat gondolkodtam rajta és gyakorlatilag gallyra vágott idegileg rendesen, de úgy döntöttem, hogy január 31-gyel bezárólag felmondom a szerződésemet, itthagyom a családot. És most igenis egoista leszek és nem fog érdekelni, hogy itt lesz egy kisbaba, nem fog érdekelni a másik két gyerek, akármennyire is kedvelem őket, magamat jobban szeretem, és mivel ez így van, ezért én vagyok az első és a saját lelki nyugalmam. Nem tudok rettegésben élni és nap mint nap arra várni, hogy mivel vádolnak meg újra.
Ha törik, ha szakad én februárban már nem leszek itt náluk. Utánaolvastam, a szerződés felbontható és semmiféle következménnyel nem jár. A lelkiismeretemmel is most kerültem párhuzamba, mert most jött el az a pillanat, mikor teljesen nyugodtan állíthatom, hogy jogosan utálok együtt élni pszichoapuval. Tudjátok, van az a pillanat, mikor egy nagy döntés előtt picit vacilálsz, de aztán történik valami, ami tökéletesen rávilágít a helyes útra. Na ez történt ma velem is.

Egy hosszú és húzós nap után megérdemelt pihenésemet töltöttem a szobámban, csak a szokásos laptop előtt kuksolást kell elképzelni, mikor hatalmas agresszív dörömbölést hallottam az ajtómon.
-Igen?
-Tudnál jönni egy kicsit?
felmegyünk, odevezet az üvegasztalhoz és rámutat:
-Ez mi??!
-(üvegasztal bazd meg)
-Ezt azonnal magyarázd meg! (rámutat egy karcolásra) Ez tegnap még nem volt ott, tehát csakis ma történhetett és csakis akkor, amikor te voltál a gyerekekkel.
Mivel komolyan halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi történt, ezért értetlenül álltam ott az asztal előtt.
-Fogalmam sincs.
-Ne mondd nekem ezt, mindig ezt mondod, hogy te nem tudod blabla...Vannak poháralátétjeink azokat mindig használni kell!
-Igen, és tettem is a gyerek pohara alá.
-Akkor ez itt mi?
Az óper sóhajt egyet és továbbra is értetlenül néz pszichoapura. Honnan kéne tudnom?! Amíg a gyerekek velem voltak egy percig sem voltunk az üvegasztal környékén.
Pszichoapu a "nem tudja" szókapcsolatot ismételgetve idegesen bemegy a konyhába, az óper, aki hamarosan már megszűnik ópernek lenni, lemegy a szobájába és az idegesség helyett egy eddig ismeretlen nyugalom és magabiztosság szállja meg.

Most jött el a pillanat, amikor már mindenféle kétely nélkül állíthatom, hogy itt akarom hagyni őket. Nem vagyok hajlandó tovább félelemben élni. Eddig jöjj és ne tovább. (csak hogy stílusosan bibliai idézettel zárjak.) Jób, 38,11.

Ildi-woche 4.

Ildi-woche 4.
St Gallen és Appenzell
Szombaton utolsó kirándulási célnak St Gallent és Appenzellt választottuk. Először St Gallenbe mentünk, mert ott kicsit több a látnivaló. Délelőtt a dóm előtti téren felfedeztünk egy bolhapiacot, ahol megint sikerült bevásárolni! Igazi kincseket szereztünk be néhány frankért! Ezután átmentünk Appenzellbe, ami egy kis falu, és gyakorlatilag szép házakon kívül semmi sincs. De ittunk sört és láttunk egy cicát, szóval feltaláltuk magunkat!

Sajnos eljött a vasárnap és ezzel gyakorlatilag véget ért az Ildi-woche. Délelőtt még el kellett buszoznunk a gyerekekkel a Happy Kids "avagy barkácsoljunk valami szart, míg vallásos maszlaggal tömnek" foglalkozásra. Mikor ennek vége lett még hivatalosak voltunk a mise utáni chill-kaffee-ra, ami gyakorlatilag az egyetlen vonzó dolog számomra az itteni vallásos talikon. Ingyen kávé, tea, csoki minden mennyiségben. Közben meg svájci német karattyolás... Ha egyedül megyek akkor többnyire próbálom lekötni magam, nehogy valaki megszólítson, mert egy idő után kínos folyamatosan visszakérdezni meg mondani, hogy lécci irodalmi németet beszélj már, ne ezt a fos tájszólást, mert egy mukkot se értek!
Miután teletömtük magunkat csokival hazamentünk, hogy folytassuk a szénhidrátbevitelt, ugyanis a roppant tápláló vasárnapi menü tejberizs volt.
Délután még lementünk a tóhoz, sétáltunk kicsit, majd vacsi után útnak eredtünk Zürichbe vissza. Annyira rossz volt, hogy a Budapestre induló vonatra nem együtt szálltunk fel. Iszonyatosan irígykedtem Ildire, amiért ő hazamehet, nekem meg itt kell maradnom.

Másnap megint öngyi-depi hangulatban keltem...

Ildi-woche 3.

Ildi-woche 3.

Konstanz
Szerintem már többször is említettem, hogy nem vagyok képes szeretni Svájvot, akármilyen szép helyen is járunk, valahogy mindig ott van bennem az, hogy el akarok innen menni! Ezért is nagy élmény minden alkalom, mikor elhagyom az országot, így tettünk szerdán is, délután átruccantunk Németországba. Konstanz az itteni shopping-paradicsom. Rohadt olcsó, ezért gyakorlatilag folyamatosan nyüzsög az ott vásárolgató burzsoá vagy éppen csóró túristáktól. Mivel mindenkinek megéri! Hát mondanom sem kell, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol nem végeztünk 7 előtt. Összesen 5 teli szatyorral tértünk haza. Remek volt!!! A shopping után beültünk egy kis helyre, ahol az üzletvezető miután kiderült, hogy magyarok vagyunk odaállított 2 kis piával, hogy ez a ház specialitása. Először féltünk meginni, mert ki tudja mi ez, de végül lehúztuk. Már látom is apa fejét, mikor ezt olvassa és hogy jajgat, hogy úristen mi történhetett volna...Bocsi!:D Hihi

 Liechtenstein

November elsején szabadnapot kaptunk, így egész napos kirándulást terveztünk be, csak éppen a hely nem volt biztos. Ezek a karótnyelt németek el se tudják képzelni, hogy előre lejegyzetelt terv nélkül induljanak útnak, mi meg lazán fogtuk magunkat és nekivágtunk az ismeretlennek. Egyik lehetséges állomás Vaduz volt, Liechensteinben. Ismét csak elhagytuk az országot! Halleluja! Amint leszálltunk Vaduzban a buszról magyar szavakat hallottunk. Egy ottani nőtől jöttek, akivel rövid időre beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy ő is óper volt és mennyire gyűlölte és azt tanácsolta, hogy amint tudom hagyjam ott. Lehetőleg azonnal.
Ezután felmentünk a herceget meglátogatni, de nagy elfoglaltságai közepette nem fogadott minket, így csak kívülről láttuk a kis vityillót, ahol lakik. Nagyon szép volt a táj!!!

 Buchs, Neutrália (=Svájc)

Vissza a semlegesség országába, újra havas hegycsúcsok, gyönyörű volt. Vettünk is egy camembert sajtot és jól megettük kiskanállal ennek örömére, no meg mert éhesek voltunk. Itt újra alkalmunk nyílt látni a Rajnát. (Konstanzban is láttuk) És fotózkodtunk a hídon, aminek a fele még Neutrália, másik fele meg Adóparadicsom. Szép volt!:)

 hoppá-hoppá Neutrália lázad!!

Ildi-woche 2.

Ildi-woche
2.Hó
Mivel Pével közvetlenül Ildi érkezése előtt lettem kibékítve, így felvette a "kurvajófej" álarcát és felajánlotta, hogy menjünk fel a hegyre, mert onnan 5 országot, (illetve 3at és 2 kantont) láthatunk. úgyhogy bepattantunk a kocsiba a gyerekekkel együtt és irány a hegy! Hát az 5 országból nem sokat láttunk, mivel vakító fehérség uralkodott és pustolt a hó. Üdv Narniában!

3. Staad, Hundertwasser háza
Mivel az egész hétfő délelőttünk szabad volt, így megkockáztattuk elsétálni a kb 2 kis városra lévő Hundertwasser házhoz. Kevesebb, mint egy óra gyaloglás után megérkeztünk, gyönyörködtünk, mivel már nyáron is láttam, nekem nem volt újdonság, de most láthattam végre havas környezetben is. Így is gyönyörű volt. A legmeglepőbb számomra az ilyen múzeum-szerűségekben a köztudottan csóró emberek felé tanusított kedvesség. Anno Winterthurban a fotómúzeumba mehettünk olcsóbban, most itt pedig a nagyon kedves eladónő 2 ingyen képeslappal ajándékozott meg minket, miután elmeséltük, h én óper vagyok, Ildi pedig diák. Fura módon, bárkinek mesélem itt, hogy óper vagyok, rögtön azzal a "szegénykém, rólad aztán lehúznak minden bőrt és kiszúrják a szemedet pár száz frankkal" nézést kapom. Hmm... Hazafelé csóróságunk örömére beugrottunk az aldiba és vettünk egy bort, amiből aztán este jóféle forraltbort kreáltunk és jó felháborítóan megittuk a tóparton. És jó felháborítóan még csak be se rúgtunk. Kérdezte Eszter másnap a reggelinél, hogy nem fáj-e a fejünk. Pff ugyanmáár! Hiszen az alkeszek országából jövünk!

Mondjuk lehet volt valami abban a borban, mert utána rejtélyes módon meg tudtuk érinteni a Holdat!! :D

Zürich

Az Ildi-woche
1. Zürich

Végre eljött a várva várt nap, reggel 5kor keltem majd rohanva irány a Bahnhof és nincs megállás Zürichig. Nincs is jobb annál,mint hajnali fél6kor zuhogó esőben rohanni az állomásra, reménykedve abban, hogy az eső csupán egy tévedés és a reggeli szürkülethez tartozik, legalább annyira, mint a kávé. Na de ezen a napon kb semmi sem ronthatta el a kedvem, mivel végre társaságom érkezett ebbe a fuckin' neutral országba! Előző este közöltem Pével, hogy úgy érzem nem kedvel, mire ő felháborodott és majdnem ordibált, de E lenyugtatta és látszólag kibékített minket, így most emiatt is jó volt a kedvem, büszke voltam magamra, amiért jól megmondtam neki a magamét. Nehéz ám úgy kiállni az igazadért, hogy nem beszéled perfekt a nyelvet.
Szóval reggel 8 Zürich, Ildiék késnek, én addig sétálgattam az állomáson, ami nem mellékesen dugig volt katonákkal. Mi a fasz? gondoltam magamban. Tudtam én, hogy ez a kicseszett semlegesség nem tart sokáig és ők fogják kirobbantani a 3. vh-t, na de nem sejtettem, hogy ilyen hamar! Micsoda mázli, hogy van egy bunker roppant stabil, törhetetlen házunkban!
Ildi kb fél9kor megérkezett és neki is láttunk a sétának a városban. Sajnos az első nem állt el, sőt még jobban rákezdte, nehogy jó legyen már nekünk. De nem tudta így se elrontani a kedvünket! Még az is elviselhető volt, hogy a jobb cipőm szivacsként cuppantotta magába a vizet, majd magában tartva lágyan simogatta az akkorra már jégcsappá dermedt lábamat. Jártunk Zürichben a Grossmünsternél és a Fraumünsternél, majd kocsma után járkáltunk, mert kicsit elegünk lett az esőből. Aztán délután, miután bezacskóztam a lábamat elindultunk az ottani egyetem főépületét megkeresni. Egyszer csak megláttunk egy teljesen átlagos épületet, amire ki volt írva, hogy egyetem.
-Ez lenne az??!!
-Háát nem valami nagy szám, de legalább menjünk be pisilni!
természetesen zárva volt, szóval ez is elmaradt, de utána megállapítottuk, hogy nem lehet ekkora fos az egyetem, így tovább kerestük, míg meg nem találtuk a valódi egyetemet, ami nagyon nagyon szép volt! Az egyik épületben volt egy hullaház (értsd: kitömött állatok múzeuma). Ez a csórók állatkertje, így bementünk és a sok gyerek között elvegyülve csodáltuk az állatokat.
Ezután csóró egyetemista diákokhoz méltóan leültünk egy sikátorféleségben sörözni és madárlátta sütit enni.
A nap nagyon hamar elment, és két lábzacskózás után hirtelen azt vettük észre, hogy a vonaton ülünk és úton vagyunk rorschach felé.