Pár napja nagy elfoglaltságaim közepette feltűnt, hogy a
telefonomtól távol töltöttem legalább egy fél napot, ami elég szokatlan rám
nézve, ugyanis én és a telefonom alig tudunk elszakadni egymástól pár percre.
Ilyenkor rendszerint azt képzelem, hogy 325 nem fogadott hívásom és legalább 10
sms-em érkezik rég nem látott és hirtelen éppen aznap rám gondoló ismerősöktől.
Természetesen ez nem hogy nagyon ritkán, de gyakorlatilag sose jön be, el is
szomorít a tény ilyenkor, hogy mennyire nem hiányzom senkinek.:P
De hétfőn kivételesen kellemes meglepetés fogadott, mégpedig egy sms a volt főnökasszonyomtól, U-tól, akivel nem volt éppen felhőtlen a viszonyunk. Minden hónapban, mikor meglátogatta őt a mikulás (hogy ilyen átlátszó kis hasonlattal éljek) valamiért mindig kaptam az arcomba az osztást, legyen szó bármiről… Előfordult, hogy a kifogyott vattakorongos tasak váltotta ki a hisztit, vagy a frissen mosott ruha kiteregetésének hiánya, de mindig volt valami kis apróság, amiből aztán hatalmas ügy lett mire elém került. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ilyen balhék után valahogy mindig sikerült egy hatalmas bulit csapnom a városban.
Visszatérve a hétfői sms-re, U meglepő módon a hogylétem felől érdeklődött illetve arról, hogy mit csinálok a nyáron. Hirtelen még az ütő is megállt bennem, mikor realizáltam, hogy mit akar. Vissza akar hívni a tavalyi felelőtlenül kinyögött búcsúszövegem miatt: „ha jövőre szükséged lenne óperre, csak szólj!”…nem hittem volna, hogy valóban megteszi. Félreértés ne essék, imádtam ott lenni, imádtam a várost, a gyerekeimet, kivéve a legnagyobbat Lőrinckét, aki egy igazi seggfej, de ha ezt most kifejteném, akkor sose érne véget a bejegyzés. Az egyetlen rossz tényező az volt, hogy végig azt éreztem, hogy az anyuka utál engem (2 nagyobb kiakadás után akárhányszor kedves volt velem az a bizonyos „vihar előtti csend” érzésem támadt, úgyhogy menthetetlennek éreztem kettőnk kapcsolatát a nyár végére.), az egyetlen mázlim az volt, hogy a gyerekek láthatóan szerettek engem, előfordult, hogy a kis O azt akarta, hogy ne az anyja, hanem én fürdessem meg. Ez persze simogatta az én kis óperlelkemet, de az anyukáét már lehet, hogy nem annyira. Szóval a „menjek vissza, ha van kedvem, nagyon örülnének nekem” szöveg igencsak meglepett, az első gondolatom az volt, hogy hát ezt bizony most bebuktad, kedves U, mert már le vagyok szerződtetve augusztustól és nem tudom mennyi értelme lenne 3 hétre kimenni gyerekeket pesztrálni… Megírtam neki kerek perec, hogy most eléggé be vagyok táblázva, nagyon szívesen mennék, de csak 3 szabad hetem van. Mikor erre azt a választ kaptam, hogy ha 3 hétre tudnék kimenni, ő annak is nagyon örülne, hirtelen magamhoz se tértem. Rögtön meg is vettem a jegyemet Bécsig, úgyhogy megyek!! Olyan érzés, mintha hazamennék!! És ami a legjobb az egészben, hogy U megengedte, hogy I barátnőm Dojcslandból átruccanjon hozzám a szülinapomra.
Szóval készülj Kitz, mert akárcsak a jó horrorfilmekben szokás:VISSZATÉREK!!!!
De hétfőn kivételesen kellemes meglepetés fogadott, mégpedig egy sms a volt főnökasszonyomtól, U-tól, akivel nem volt éppen felhőtlen a viszonyunk. Minden hónapban, mikor meglátogatta őt a mikulás (hogy ilyen átlátszó kis hasonlattal éljek) valamiért mindig kaptam az arcomba az osztást, legyen szó bármiről… Előfordult, hogy a kifogyott vattakorongos tasak váltotta ki a hisztit, vagy a frissen mosott ruha kiteregetésének hiánya, de mindig volt valami kis apróság, amiből aztán hatalmas ügy lett mire elém került. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ilyen balhék után valahogy mindig sikerült egy hatalmas bulit csapnom a városban.
Visszatérve a hétfői sms-re, U meglepő módon a hogylétem felől érdeklődött illetve arról, hogy mit csinálok a nyáron. Hirtelen még az ütő is megállt bennem, mikor realizáltam, hogy mit akar. Vissza akar hívni a tavalyi felelőtlenül kinyögött búcsúszövegem miatt: „ha jövőre szükséged lenne óperre, csak szólj!”…nem hittem volna, hogy valóban megteszi. Félreértés ne essék, imádtam ott lenni, imádtam a várost, a gyerekeimet, kivéve a legnagyobbat Lőrinckét, aki egy igazi seggfej, de ha ezt most kifejteném, akkor sose érne véget a bejegyzés. Az egyetlen rossz tényező az volt, hogy végig azt éreztem, hogy az anyuka utál engem (2 nagyobb kiakadás után akárhányszor kedves volt velem az a bizonyos „vihar előtti csend” érzésem támadt, úgyhogy menthetetlennek éreztem kettőnk kapcsolatát a nyár végére.), az egyetlen mázlim az volt, hogy a gyerekek láthatóan szerettek engem, előfordult, hogy a kis O azt akarta, hogy ne az anyja, hanem én fürdessem meg. Ez persze simogatta az én kis óperlelkemet, de az anyukáét már lehet, hogy nem annyira. Szóval a „menjek vissza, ha van kedvem, nagyon örülnének nekem” szöveg igencsak meglepett, az első gondolatom az volt, hogy hát ezt bizony most bebuktad, kedves U, mert már le vagyok szerződtetve augusztustól és nem tudom mennyi értelme lenne 3 hétre kimenni gyerekeket pesztrálni… Megírtam neki kerek perec, hogy most eléggé be vagyok táblázva, nagyon szívesen mennék, de csak 3 szabad hetem van. Mikor erre azt a választ kaptam, hogy ha 3 hétre tudnék kimenni, ő annak is nagyon örülne, hirtelen magamhoz se tértem. Rögtön meg is vettem a jegyemet Bécsig, úgyhogy megyek!! Olyan érzés, mintha hazamennék!! És ami a legjobb az egészben, hogy U megengedte, hogy I barátnőm Dojcslandból átruccanjon hozzám a szülinapomra.
Szóval készülj Kitz, mert akárcsak a jó horrorfilmekben szokás:VISSZATÉREK!!!!
juhúúú, alig várom az ottani sztorikat :D kivi vagyok a kölkökre!!
VálaszTörlésés tényleg nagyon szép a blog háttere ^^ de izgiiiiiiiiiiiiiiiii :)) nemsokára találkozunk :))
I