2012. július 10., kedd

A nagyL nap


Úgy alakult, hogy az egész napot nagy L-lel kellett töltenem. Kicsit féltem, hogy mennyire vadul el és mennyi idő után, de meglepő módon minden rendben volt.
Délelőtt mielőtt elindultunk volna az auqarena-ba, míg én készülődtem fent, addig ő lent egy cd-t hallgatott és énekelgetett. Aztán szépen elkészült ő is, elindultunk és minden király volt! 3 medence van a helyen, egy, amiben úszni lehet és 2méteres, egy, ami ilyen fun-medence (tudjátok örvénnyel, meg vízeséssel, szóval király,meg van egy bébi-medence, az említésre sem méltó. Mi majdnem végig a csúszdáknál voltunk, van egy kék és egy piros, mindkettő belül sötét és villódzó fények váltják egymást. Nagyon mókás volt csúszkálni. Mikor a nagyL-nek megmutattam, miként működik a ’betangálós’ módszer, rögtön rákapott (a gyengébbek kedvéért: a vízi csúszda gyakori használata szépen kilyukaszthatja a fürdőruhádat a seggednél, ezért és főleg a gyorsabb csúszás kedvéért, nem árt tangásítani a bugyit), annyi különbséggel, hogy úgy csúszott, h teljesen letolta a gatyáját a seggéről. Én már csak röhögtem:D Végülis kreatív! Szóval az egész délelőtt full fun volt, teljesen jó volt, nagyon jól mulattam! Farkas éhesen estünk haza délben és rávetettük magunkat a kajára, ami megint az a fura lapos virsli volt. Szerintem nagyon béna kaja, olyan íze van mint a virslinek, de mégis akkora mint a fejem és lapos! De mivel éhesek voltunk kb megállás nélkül csak faltunk.

 Délután ismét kettesben maradtunk egy kis időre, elmentünk fagyizni a mekibe, aztán sétáltunk (mint egy randi:DDD)!! Hazafelé:
-ne mondjuk el O-nak, hogy a mekiben voltunk jó? (én)
-ookééé (nagyL)
-es ist unser Geheim…
-nis!
-ahh jaa! Geheimnis!

Mondanom sem kell, h rögtön elmondta neki..pff… na de egal.

Mellékesen megjegyezném, hogy itt Tirolban semmit sem érzékelünk a rekkenő hőségből, a hőmérséklet maximum 27 fok és ez így tökéletes! Most, hogy így belegondolok, már tavaly is megúsztam az otthoni hőséget, ugyanis egy éve is pont itt voltam!

Íme a víííízzzz:) 
  Közös kép, szerintem remek lett:
 Így néz ki, mikor nagyL lefotózza a csúszásomat. Ott vagyok! Lát valaki??:D
Egyébként az anyuka továbbra is meglepően kedves velem, mindig mosolyog és beszélgetni próbál! Lehet, hogy végre elégedett velem?? Wow!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése