2012. július 5., csütörtök

Sivatagi Show




Ildi kedden hajnalban hazautazott, én meg visszacsöppentem az osztrák hétköznapokba.
A délelőtt várakozással és unalommal telt, a gyerekek ugyanis a déd papit látogatták meg, mivel szülinapja volt. Mikor lementem reggel az apuka rögtön azzal fogadott, hogy nézzem már meg, ki van a tiroli újság elején! Csak nem O, amint az időjárás jelentő kis táblát fogja és boldog szülinapot kíván a déd papinak? Deeee igeeen!!!

 Aztán a délelőtt folyamán még egyéb válogatott mutatványoknak lehettem tanúja, de ezt reggel még nem sejtettem. Kezdődött minden azzal, hogy a korábban már említett K lakásának átépítése miatt délután kb 2ig nem volt víz a házban. Így se kezet mosni, se főzni nem nagyon lehetett, de szerencsére az apuka valahonnan szervált vizet és nekilátott a főzésnek délben. Kaja után pedig valahonnan (az isten tudja honnan) előkapott egy új porszívót és rögtönzött porszívóbemutatót tartott. Először azt magyarázta (már amennyit értettem a hangos zúgástól + az akcentusból), hogy nézzem csak mennyi por van, pedig tegnap volt a takarítónő! De majd most ő jól feltakarít mindent. Világított is a porszívó feje, valami lilás fénnyel, arról is magyarázott valamit,( reméltem, hogy nem azt, hogy nézzem csak, ez majd jól kimutatja a testnedveket a bútorszövetben) de ebből már végképp nem értettem semmit. Víz volt a porszívó belsejében és citrom illat terjengett míg porszívózott. A régi porszívó annyira büdös, hogy a szekrény, amiben tárolják másodállásban kínzókamra. Anno az volt a trend, hogy kukoricára térdeltek a rossz gyerekek, most önként választják bújócska-helyszínnek ezt a szekrényt, szerintem egy kis mazochista hajlam befigyel náluk. 5 perc bent és bevallasz mindent, még azt is amit nem követtél el. 


A bemutató után a konyhában tornyosuló mosatlannal próbáltam megküzdeni, de mivel még mindig nem volt víz, így hiába. Majd egyszer csak olyan 2 óra körül hatalmas puffogás és csattogás közepette végre újra volt víz!!!! Jéghideg, de víz!! Gyorsan nekiláttam a már rászáradt kajamaradékot lekaparni, majd gyorsan rendet rakni! Határozottan jó érzés volt végre hasznosnak érezni magamat! 


Délután a gyerekek angol órára mentek. Rohadt jó bizniszt csinált ez a nő, aki ezt kitalálta, mert heti 40 percet eljátszogat a gyerekekkel, beszél nekik pár szót angolul, dalolásznak aztán jóság van. Lehet, kéne egy magyar kurzust indítanom! Bár ez lehet, hogy halvaszületett ötlet, főleg mert nekem csak jó, ha nem értik a magyart, különben elég nagy bajban lennék. (egyrészt mert az ébresztőhangom a Belga: Bzmg című száma- a gyerekek szerint lustig!)

Egyébként aznap véletlenül elcsórtunk egy esernyőt, amit nagyL ügyesen el is tört. Ami persze ismét az én hibám, kellett nekem megkérdeznem az esernyővel rohangáló nagyL-t, hogy Mary Poppinsnak érzi-e magát. Persze nem ismerte MP-t, ezért elmeséltem neki, hogy ki ő, onnantól kezdve minden magasabb dologról le akart ugrani az esernyőjével. Végülis aranyosak a gyerekek, kivéve mikor fogyatékosnak álcázzák magukat, ami sajnos egyre gyakoribb.


Az anyuka egyébként még mindig kész rejtély számomra. Olyan iszonyat hülyeségekről kezd el beszélni néha. A játszótéren például egy anyukának és nekem elkezdett a bőr-evő halakról mesélni. Csak úgy a semmiből jött a téma, egyikünk sem kérdezte, hogy Te, U! Nem tudsz véletlenül valami jó bőreltávolító módszert?... 

NagyL egyébként seggfejségben még mindig verhetetlen, kisL már azért a nyomában jár. Hát mit is mondhatnék, számolom a hátralévő napokat. Alig várom már h hazamenjek, mert akármennyire is imádom O-t, tudom h a másik kettőt, főleg nagyL-t legszívesebben felpofoznám, és akkor még igencsak lightosan fogalmaztam. Kicsit félek, hogy nem sokáig tudom már megjátszani, hogy szeretem őket, meg hogy kedves vagyok...

Sivatagi show remake:
Csütörtök reggel arra keltem, hogy valaki a fenti mosdóban fürdik. Furcsa volt a szitu, mert azt rajtam kívül senki sem használja. Kimentem, erre egy full ismeretlen meztelen nő áll előttem, a ruhái a földön szétszórva és szabadkozva csak annyit mond, h nála nem volt víz. Hát mivel nem sejtettem, hogy lógó mellekbe fogok ütközni rögtön felkelés után, ezért hirtelen csak zavarodottan vigyorogtam és annyit mondtam, hogy okés. (DEKIAFASZVAGYTE????)
Aztán a víz-helyzet csak romlott, mert mostmár nincs hideg víz a lakásban, csak meleg, sőt forró. Ezért most is itt szomjazok, már porlik a vesém.

Ja és új szerelmem: az órááám^^

3 megjegyzés:

  1. oooomg, na csak megvetted?? xDD
    am O tök cuki az újságban ^^ be lehet keretezni és kitenni a falra :DD
    am mondtam hogy kicsiL is nyomorék f.sz! :P én kifejezetten tenyérbemászónak találom :S
    a puci néniről végül kiderült h ki az? :DD

    VálaszTörlés
  2. nem tudom a nevét, de láttam már!! Amúgy tetszik az óra? szerintem nagyon széép^^ azért vettem meg, mert isteni jelnek tekintettem h még ma is ott várt rám a boltban!!:D

    VálaszTörlés
  3. ooomg, így van xDDD remélem az is egy rohadt nagy isteni jel lesz h mire visszamész a deichmannba le lesz értékelve a kinézett szandim a felére xDDD
    am nagyon szép az óra ^^

    VálaszTörlés