Megbánni a döntést?? SOHA!!!

Világ életemben szerencsésnek éreztem magam, amiért jó a családom, nem lett belőlem drogos lázadó tini anno, aki ágyról ágyra jár és ezért nem lett belőlem sérült felnőtt. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, sosem menekültem otthonról, köszönöm az életnek, hogy két ilyen jó szülőt és egy tök jó testvért kaptam. Ezeket a dolgokat az ember teljesen evidensnek tartja, ha benne él. Csak akkor, amikor kiszakad a megszokott menetből és bekerül egy idegen, teljesen más közegbe, akkor kezdi el értékelni igazán, amije van. Hogy miért írom ezt most itt le? Nos, ez kicsit bonyolult. Van az a pillanat, amikor meghozol egy döntést és bármennyire is 110%osan biztos vagy benne, hogy ezt akarod, azért ott motoszkál a fejedben a jövő. Mi van, ha a jövőben másként fogom látni? Mi van ha megbánom? Mi van ha elesek egy jó lehetőségtől?
De napról napra egyre erősebb bennem az érzés: Nem fogom megbánni a döntést. Jól teszem, hogy itthagyom őket. Bármelyik család pokollá válik, ha van egy ember, aki az egészet pokollá változtatja. És ha ez az ember történetesen a mennyről prédikál meg istenről az csak még szánalmasabbá és kilátástalanabbá teszi a helyzetet.

Eszterről még nem sokat írtam, itt az ideje, hogy pótoljam. Ha van egy kialakult lelkész-képetek (tudjátok: segítőkész, kedves, meghallgat, sosincs egy rossz szava sem, udvarias, igazán jó ember), na ezeket egy személyben testesíti meg Eszter. Ő az a fajta jó ember, aki mindig megbocsát, akivel Pé bármennyire is sokat ordibál még mindig mellette van és kiáll érte. Meghökkentő és tiszteletre méltó, amit tesz. Nagyon jó embernek tartom és nagyon jó anyának.
De mint már mondtam, minden meleg családi fészek pokollá változik, ha van egy ember, aki mindent felforgat.

A csütörtöki üvegasztal lovagjai-eset után  péntek reggel gyomorgörccsel ébredtem, tudtam, hogy ma jött el a megbeszélés napja, ma fogom elmondani, hogyan döntöttem. A gyomorgörcstől nem sok falat csúszott volna le, így csak egy banánon nyammogtam, mikor Pé leült hozzám.

-Jól aludtál? -kérdezi művigyorral a Maulwurf pofáján
-Aha...-válaszolom és hozzáteszem magamban h gondoskodtál róla faszfej!
-Elmesélek egy történetet, jó? Van két ember, akik együtt dolgoznak és egyszer csak az egyik nem hajlandó már a másikkal beszélni és folyamatosan azt mondja mindenre, hogy "nem tudom". Miért lehet ez?
-Talán mert rájött, hogy nem akar többé a másikkal dolgozni. Egyszerűen nem jönnek ki jól.
-Miért van ez?
-Különböző szituációk lehetségesek, de sejtem, te a mi helyzetünkről beszélsz. Nálam a szituáció a következő: nem tudom akceptálni tovább, ahogy beszélsz velem, azt hogy dühöngve ordítozol, ha találsz egy hibát rögtön a tettest keresed a megoldás helyett, hogy jól leszidhasd és ismét csak ordibálhass. Amikor idejöttem volt egy képzelt lelkész képem és ez nekem nagyon nem passzol.
-A foglalkozásom lelkész, de attól még ember vagyok.
Személy szerint ezzel nem értek egyet, de hagyjuk is, a lényeg, hogy szó szót követett, egy órán át tartott a diskurzus, már az elején közöltem, hogy hoztam egy döntést, haza szeretnék menni januárban és ettől nem tágítok.
-Mit tudnánk tenni, hogy jobb legyen a helyzet? -kérdezte Eszter
-Igazából a helyzettel nem lenne semmi bajom, szeretem a gyerekeket, de ezt az ordítást és a gyanúsítgatást nem tudom tovább elviselni. És Pé, te már harmincakárhány éve ilyen vagy, nem fogsz miattam megváltozni, mert akárhogy is nézzük én neked senkid sem vagyok.
Pé próbált védekezni (azaz visszatámadni) de lassan belátta, hogy igazam van és sosem fog megváltozni értem. És nem is kell. Megszoksz vagy megszöksz.

Innentől kezdve minden ment, ahogy szokott, kivéve azt, hogy Eszter megpróbál velem egy csomót beszélgetni mindenről. Pé továbbra sem szól hozzám, csak ha utasít vagy lebasz. Egész hétvégén az az érzésem volt, hogy majd felrobban a jelenlétemben.

Ma, azaz hétfőn pedig ebéd előtt megint üvöltözést hallottam a konyha felől. E kicsit odaégette a vanília-szószt és Pé irdatlan hangosan üvölteni kezdett vele. E próbálta lenyugtatni, h nem akkora dráma, semmi se történt a szósz ehető, de Pé csak tombolt. Szörnyű érzés ezt hallgatni... Én a megszökés verziót választom, mivel a megszokás nem megy.