"Eddig jöjj és ne tovább" Jób, 38,11

Hoztam egy döntést

Sokat gondolkodtam rajta és gyakorlatilag gallyra vágott idegileg rendesen, de úgy döntöttem, hogy január 31-gyel bezárólag felmondom a szerződésemet, itthagyom a családot. És most igenis egoista leszek és nem fog érdekelni, hogy itt lesz egy kisbaba, nem fog érdekelni a másik két gyerek, akármennyire is kedvelem őket, magamat jobban szeretem, és mivel ez így van, ezért én vagyok az első és a saját lelki nyugalmam. Nem tudok rettegésben élni és nap mint nap arra várni, hogy mivel vádolnak meg újra.
Ha törik, ha szakad én februárban már nem leszek itt náluk. Utánaolvastam, a szerződés felbontható és semmiféle következménnyel nem jár. A lelkiismeretemmel is most kerültem párhuzamba, mert most jött el az a pillanat, mikor teljesen nyugodtan állíthatom, hogy jogosan utálok együtt élni pszichoapuval. Tudjátok, van az a pillanat, mikor egy nagy döntés előtt picit vacilálsz, de aztán történik valami, ami tökéletesen rávilágít a helyes útra. Na ez történt ma velem is.

Egy hosszú és húzós nap után megérdemelt pihenésemet töltöttem a szobámban, csak a szokásos laptop előtt kuksolást kell elképzelni, mikor hatalmas agresszív dörömbölést hallottam az ajtómon.
-Igen?
-Tudnál jönni egy kicsit?
felmegyünk, odevezet az üvegasztalhoz és rámutat:
-Ez mi??!
-(üvegasztal bazd meg)
-Ezt azonnal magyarázd meg! (rámutat egy karcolásra) Ez tegnap még nem volt ott, tehát csakis ma történhetett és csakis akkor, amikor te voltál a gyerekekkel.
Mivel komolyan halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi történt, ezért értetlenül álltam ott az asztal előtt.
-Fogalmam sincs.
-Ne mondd nekem ezt, mindig ezt mondod, hogy te nem tudod blabla...Vannak poháralátétjeink azokat mindig használni kell!
-Igen, és tettem is a gyerek pohara alá.
-Akkor ez itt mi?
Az óper sóhajt egyet és továbbra is értetlenül néz pszichoapura. Honnan kéne tudnom?! Amíg a gyerekek velem voltak egy percig sem voltunk az üvegasztal környékén.
Pszichoapu a "nem tudja" szókapcsolatot ismételgetve idegesen bemegy a konyhába, az óper, aki hamarosan már megszűnik ópernek lenni, lemegy a szobájába és az idegesség helyett egy eddig ismeretlen nyugalom és magabiztosság szállja meg.

Most jött el a pillanat, amikor már mindenféle kétely nélkül állíthatom, hogy itt akarom hagyni őket. Nem vagyok hajlandó tovább félelemben élni. Eddig jöjj és ne tovább. (csak hogy stílusosan bibliai idézettel zárjak.) Jób, 38,11.