Az óper gyenge (?)

Hétfő délelőtt, az óper délután 2ig szabad, így sokáig alszik, reggelizik, majd kreatívkodásra adja a fejét, emellé persze zenét hallgat, majd kicsit skype-ol. Eközben a család németországban shoppingol. Dél múlt pár perccel, a család hazaér, mindenki itthon van. Ekkor veszi észre az óper, hogy már elmúlt dél, felmegy köszönni a családnak, nehogy azt higgyék már, hogy kerüli őket, hiszen most minden fasza, az óper kezdi megtalálni a helyét, elég jó minden.

Mikor a konyhába ér Pé, a kedves istenfélő lelkész feléfordul és kicsit felemelve a hangját, piros arccal gondolatait szavakba önti, magyarul: artikulálatlanul üvölteni kezd:
-Megtennéd, hogy ha még egyszer mi nem vagyunk itthon délre, kinyitod H-nak az ajtót??!!! Ott állt kint és várt!!!!!!!!!!!!
(nos hadd segítsek elképzelni, hogy ez hogy hangzott valójában: Idefigyelj bazd meg, te nem vagy normális??! Itt áll a gyerek az ajtó előtt te meg hol a büdös faszban vagy?! Nem bírsz figyelni? Tudhattad volna, hogy nem érünk haza délre bazdmeg!!)

Az óper hirtelen nagyon kicsinek és semmirekellőnek érzi magát, majd próbálja menteni magát, hogy nagyon sajnálja, komolyan nem hallotta a csengőt és nem figyelte az órát, de mikor látja, hogy Pé szarik a magyarázatra inkább sarkon fordul és lemegy a szobájába.

Megpróbálja behunyni a szemét,hátha elszáll a probléma, de mikor kinyitja még mindig ott van. Közben sajnos elkészül a mirelitpizza és fel kell menni enni. Az óper nem éhes, próbálja nem elbőgni magát az asztalnál, sajnos sikertelenül. Ekkor feláll és leviharzik a szobájába, ahova az anyuka pár perc múlva követi:
-Minden rendben?
-Igen, bocsánat mindjárt megyek vissza!
-Ha nincs minden rendben azt el KELL mondanod!

El kell?? Tényleg? Muss ich? Nem hinném, hogy el kéne, főleg nem, hogy örülnének a következő monológnak:
Kedves Patrik, hol is kezdjem? Én kettőig szabad vagyok, ami azt jelenti, hogy NEM KELL dolgoznom, vagyis nem KELL otthon lennem, az hogy éppen otthon voltam csupán a véletlen műve. Te pedig tökéletesen jól tudod, hogy én nem dolgozom 2ig, vagyis a gyerekekkel kapcsolatos minden a te és E felelőssége. Az, hogy te képtelen voltál úgy időzíteni, hogy 12re pontban hazaérj és ellásd a gyerekedet, az nem az én hibám. Én nem vagyok felelős. Nem az én gyerekem, ha éppen dolgozom akkor az én felelősségem, de a szabadidőmben NEM VAGYOK KÖTELES kitörölni senki seggét, az ajtóban állni és lesni, hogy ki mikor jön haza és tudod mit? Nem vagyok köteles eltűrni azt, hogy ilyen hangon beszélj velem. Mert az, hogy te idegbeteg vagy nem az én hibám és a legkevésbé sem kellene, hogy rajtam csattanjon. Vagy Eszteren, mivel vele is folyamatosan ordítasz. Ha ilyen ember "isten báránya" és sokan ennek a prédikálását hallgatják és neadjisten még követik is, akkor pokolba az egész egyházzal!


Szóval valahogy így alakult az, hogy egy újabb hétfőn sikerült az idegbetegnek elérnie, hogy sírjak. Pedig nem vagyok az a sírós fajta... De igazából gondolkodtam, és lehet, hogy toleránsabbnak kéne lennem Patrikkal, hiszen beteg. Elmebeteg. Magam sem értem, miért nem kezelik még, de mivel a fogyatékosokat és a nyomorékokat sem vetjük meg, vagy utáljuk, ezért őt sem szabad. Meg kell próbálni toleránsnak lenni vele, türelmesnek, hiszen biztos neki sem könnyű így betegen. Eszter pedig igazi mártír, amiért összekötötte az életét egy nagyon beteg emberrel.