Rövid monológ a sírásról:
Kedves olvasóimat (főként családtagjaimat) megnyugtatandó, le kell írnom pár gondolatot a sírásról. A sírás nem rossz, sőt néha az embernek legalább annyira szüksége van rá, mint az oxigénre, mert bizony ha tetszik, ha nem, néha betelik a pohár, az élet nem fenékig csokipuding. Sajnos vannak rosszabb napok (ahogyan ugye jobb napok is) és olyankor jól esik az embernek kiadni magából a feszültséget. Szerény véleményem szerint inkább sírjunk néha, mint ordítozzunk idegbeteg állatként valakivel, aki semmiről sem tehet. Magyarul, hogy elkerüljem, hogy egy mini magyar Pé váljon belőlem úgy gondoltam inkább a sírást választom. Csak egy bökkenő van, a sírás olyan mint a hasmenés, mindig akkor jön rád, amikor kurvára nem kéne. Pl ülünk a játszótéren, nézem a nagypapát, h mennyire cukin játszik a gyerekekkel és már jön is a bőgés, megyek az utcán és nézem a vidáman shoppingoló népet és már megint. Hát nyilván jobb esetben nem fossuk össze magunkat az utcán, mint ahogy a sírást se engedjük ki, így mindig csak gyűlik és gyűlik, úgyhogy az ellenszenvem Pé iránt is folyton csak nő, pedig az ő istenére esküszöm, h kurvára próbálom újra a szívembe zárni a kis báránykáját, de hát bassza meg, olyan nehezen megy. Szóval eljutottam oda, hogy irritál...Meglátom a pofáját és felmegy bennem a pumpa, meghallom a hangját és ökölbe szorul a kezem, belegondolok, hogy EZ EGY Kibaszott LELKÉSZ!!!!! aztán ez a dal jut az eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=AoyJ2s4XIv8
majd minden, amit az inkvizícióról tanultam és hirtelen elkezdem támogatni a rekatolizációt. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy manapság a legundorítóbb férgek is lehetnek lelkészek, úgyhogy nem is tudom mit vártam, mikor idejöttem. Miért lenne Svájc más?? Egyébként meg ha valaki idegbeteg szedjen be vmi nyugatót, vagy kedélyjavítót...
Úgyhogy így állunk. Egyelőre az egyetlen mentsváram a nagyi és a nagyapi, nagyon bírom őket, tipikus német fitt nyugdíjasok, utazgatnak, kertészkednek, olvasgatnak vagyis minden olyan dolgot művelnek, amire az ember vágyik. Ma például töklevest főztünk a nagyival, nagyon fini lett! A nagypapival pedig megkerestük Debrecent a térképen, majd mesélték, hogy már többször átutaztak ott, mivel vannak barátaik Romániában.
Tegnap volt az anyuka szülinapja, amire már Enikővel készültünk, én kinyomtattam egy fotót majd gyakorlatilag egyedül gyártottam hozzá egy keretet, amire Enikő ujjlenyomatokat pecsételt. Szóval király ajándék volt. Délben étteremben kajáltunk, aztán játszótérre mentünk stb. És mivel tegnap Pé megint ordibált E-vel valamiért, ezért megint kurvára berágtam rá, így egész délután baszottróka kedvem volt, vagyis rohadtul nem volt kedvem hozzászólni, így többnyire kényszeredett művigyorral a fejemen követtem a példás családapát mindenhová, ahova kellett...A baj csak az, hogy ha stresszelek akkor mindent elbaszok, tegnap például lerepült a forró vasaló az állványról, mert gondolta inkább öngyilkos lesz, minthogy még egyszer Pé kezébe kerüljön... Szerencsére ma egészen délig színét se láttam, most meg szegénykém fáradt és megint eltűnt és csendben van. Úgyhogy most én se vagyok feszült, várom már a hétvégét, mikor is egyedül leszek a 2 gyerekkel. Végre!! Inkább ezer hétvége egyedül a gyerekekkel, mint még egy végig Pé ordítozásával megfűszerezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése